brusszel


Még az idén köztulajdonba kerülhet a Főgáz

Figyelő Online
2013.12.09  08:34   
mail
nyomtatás
Még az év végéig megszülethet a megállapodás a német RWE és az állami tulajdonban lévő MVM között a Főgáz 49 százalékos részesedésének megvásárlásáról - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Koncz László, a budapesti gázszolgáltató vezérigazgatója.
Mint a napilap hétfői számában megjelent cikk írja, az ügylet révén a fővárost ellátó energiaszolgáltató köztulajdonba kerül. A vezérigazgató elmondta, hogy a Főgáz már túlesett egy héthetes, rendkívül részletes és mély átvilágításon, amelyet neves nemzetközi tanácsadó cégek végeztek. Ez alapján megtörténik majd a Főgáz értékelése, és erre alapulhat az RWE kisebbségi részesedésének megvétele.

Emellett többségi tulajdonosként a cégben marad a főváros.Ismertetése szerint a 2013-as nehéz év volt a cég és a többi gázszolgáltató számára, elsősorban a januári és novemberi rezsicsökkentés hatásai miatt. Ennek ellenére sikerült megőrizni a Főgáz nyereségességét, noha az jócskán elmarad a tavalyi körülbelül 7 milliárd forintos adózott eredményétől. Költségcsökkentést hajtottak végre, így a rezsicsökkentésből eredő veszteségeket részben kompenzálni tudták.

Mint mondta, az év egészét nézve többmilliárdos nagyságrendű veszteségről van szó. Hozzátette: nagy sikernek tartják, hogy ennek ellenére a cégcsoport várhatóan nyereséggel zárja az évet.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.