brusszel


Mahart PassNave: az állam lett a többségi tulajdonos

Figyelő Online
2013.10.16  11:41   frissítve: 2013.10.16 12:31
mail
nyomtatás
Megvásárolta a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. 51 százalékos tulajdonrészét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Márton Péter, az MNV vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A társaság többségi részesedésének megvásárlásával az állam egy versenyképes cégben szerzett döntő tulajdonhányadot, és ezzel a dunai személyhajózás további növekedésének nyertese lehet - közölte a nemzeti fejlesztési miniszter. Hozzátette: a tranzakció illeszkedik a 2010-ben megkezdett vagyonpolitikai fordulattal elindult folyamatba, az állami vagyon gyarapításába.
A hajózási és kikötői fejlesztések állami részvétellel hatékonyabban valósíthatók meg - fejtette ki Németh Lászlóné.
Budapestre mintegy 200 ezer turista érkezik üdülőhajóval. Meg kívánják teremteni annak lehetőségét, hogy a turistautak ne csak a fővárosba koncentrálódjanak, hanem bekapcsolják a vidéki turisztikai célpontokat - mondta a miniszter.
Németh Lászlóné szerint a tranzakció lehetőséget teremt arra is, hogy jobban bevonják a hajózás adta lehetőségeket a közösségi közlekedésbe.

Az MNV és a Mahart PassNave közötti együttműködést tavaly ősszel kezdeményezte a cég többségi tulajdonosa, a Masped Zrt., ezután kezdték meg a tárgyalásokat.
Az MNV vezérigazgatója elmondta: a vételár 750 millió forint, amit négy részletben, négy év alatt fizetnek ki. Az első a jövő évben lesz esedékes, az 51 százalékos tulajdonrészre jutó nyereséghányad fedezi a részletek összegét.
A Mahart Passnave 2011-ben, illetve 2012-ben 400 millió forint körüli mérleg szerinti eredményt ért el. A 2013-2015 közötti időszakban éves szinten félmilliárd forint feletti mérleg szerinti eredménnyel kalkulálnak, ami 2017-től várhatóan meghaladja majd a 600 millió forintot - ismertette Márton Péter.

A társaság flottája jelenleg 22 hajóból áll, éves szinten 110 szállodahajót fogad budapesti és vidéki kikötői hálózatában.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára elmondta: a Duna a transzeurópai hálózat része, így a dunai hajózás európai kitekintésű feladat és lehetőség.
Az államtitkár kifejtette: az unióval vannak kisebb viták a folyó használatáról, kezeléséről, mert Magyarország erőteljesebben veszi figyelembe az ökológiai szempontokat, de a személyszállítás az a terület, ahol találkozhatnak az elképzelések.
Völner Pál kiemelte: a cégvásárlás segítségével szeretnék elérni a különböző közlekedési módok turisztikai célú összehangolását, illetve erősíteni a nemzetközi hajózási személyszállításban szeretnék Budapest szerepét.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200