brusszel


Már egyes iskolában ott vannak a tankönyvek

Figyelő Online
2013.08.09  13:31   
mail
nyomtatás
A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) szerint szeptemberig minden intézménybe megérkezik a mintegy 1,2 millió névre szóló tankönyvcsomag, melyeket az iskolák tanévkezdéskor osztanak ki a diákoknak.
A KELLO pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, logisztikai központjaikból már megkezdték a tankönyvek kiszállítását az iskolákba. Közölték, idén több mint 600 ezren - a rászorulók, illetve az első évfolyamosok - az állami támogatásnak köszönhetően ingyenesen jutnak hozzá a tankönyvekhez, idén összesen a diákok kevesebb mint felének kell fizetnie a tankönyvekért. Az 550 ezer díjbekérőt az iskola által leadott rendelések alapján állították ki. A befizetési határidő augusztus 15-e, de a határidő lejárta után is lehetőség van kiegyenlíteni a tankönyvek ellenértékét, ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor az iskola felé a diáknak vagy a szülőnek igazolnia kell.

A határidő betartása a szülők számára egy kényelmi funkciót jelent, mivel a könyvtárellátó automatikusan jelzi az iskoláknak az időben történő befizetéséket. Ebben az esetben a tankönyvek átvételekor semmilyen külön igazolás bemutatására nincs szükség - fejtették ki. Hozzátették: az iskolai adatbázisban költözés vagy egyéb változás következtében helytelenül szereplő lakcím miatt a fizetős diákok egy nagyon kis hányada nem kapta kézhez a kipostázott tankönyves díjbekérőt. A könyvtárellátó ezért arra kéri a szülőket, hogy ha a gyermekük nem jogosult ingyen tankönyvre, viszont díjbekérőt sem kaptak, ezt mielőbb jelezzék a Kellónak az adatok pontosítása érdekében.
A kipostázott díjbekérőt készpénzzel, átutalással és iskolakezdési kafetériautalvánnyal is ki lehet egyenlíteni - erősítették meg.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Kellótankönyv

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.