brusszel


Már nem az Audi a legjobb

Figyelő Online
2013.07.25  11:01   
mail
nyomtatás
Jelentősen kicserélődött a legnagyobb adózott eredményt felmutató magyarországi vállalatok rangsora. A rangsort a Figyelő Top 200 kiadvány előzeteseként közöljük.
Magyarország legnagyobb vállalata termelte tavaly a legnagyobb adózott profitot is. Egy évvel korábban az Audi maga mögé utasította a Molt, a 2012-es eredmények alapján azonban helyet cseréltek.

Nem sokkal lemaradva harmadik a GE Hungary, a negyedik pedig szintén újonc ezen a listán, a Borsodchem, amely sokáig nem a profitjával, hanem a veszteségével emelkedett ki a mezőnyből. Az ötödik az állami MVM, amely tavaly történetének legeredményesebb évét zárta.

A hatodik helyen ismét egy energetikai cég, az ELMÜ következik, amely egy évvel korábban nem szerepelt a listán, a hetedik pedig a Richter, amely 2011-es eredménye alapján még a negyedik volt. Érdekesség, hogy szektortársa, a Teva abban az évben harmadikként zárt, ezúttal viszont az első tízbe sem fért be.

A kommunikációs cégek közül tavaly a Telenor, ezúttal a Magyar Telekom fért be az elitmezőnybe, jelesül a nyolcadik helyre. A gumiabroncsgyártó Hankook felfutása immár eredménysoron is látszik, megszerezte a kilencedik helyet. A Samsung egy évvel korábban még hatodik volt, ezúttal meg kellett elégednie a tizedik pozícióval.


Forrás: Bisnode

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200