brusszel


Még ma sincs hitele a bezenyei Eurovegasnak

Figyelő Online - Halaska Gábor
2013.07.26  13:15   
mail
nyomtatás
Hivatalosan megerősített értesüléseink szerint még július közepén sem volt aláírt hitelszerződése a bezenyei Eurovegas komplexum első ütemének.
Az első körben is legalább 300 millió eurós (közel 90 milliárd forintos) beruházáshoz 60 százalék önereje megvan ugyan az osztrák Hans Asamer és Alfred Supersberger nagyvállalkozóknak és partnereiknek, ám a maradék összegre mintegy két éve hiába keresnek finanszírozót. Pedig nem csak nyugat-európai, hanem tengerentúli bankokkal, befektetői csoportokkal is folyamatosak a tárgyalások.
A beruházó képviselői ugyanakkor ma is töretlenül bíznak abban, hogy akár még az idén elkezdődhetnek a kivitelezési munkák. Az optimizmusuk érthető, hiszen ketyeg a késedelmi kötbér. Napi 1,37 millió forintról van szó, amely a Figyelő számításai szerint július végéig 1,29 milliárdra, év végéig közel 1,5 milliárd forintra, 2014 végére (a várható elindulásig) pedig kis híján kétmilliárd forintra nő. Bár a beruházás nagyságrendjéhez képest ez nem tűnik soknak, a nyereségtermelő képességet és a megtérülést azért érdemben rontja egy ilyen hendikepp. Igaz, ha nem fizetnek, a cég elveszíti a koncessziót és elúszik a főleg németajkú és régiós turistákra építő terv. Pedig az első ütemben a 355 lakosztályos hotel, egy 4 ezer férőhelyes rendezvényterem és persze 1200 fős kaszinó épülne. Mellette 10 étteremmel és bárral, valamint egy éjszakai klubbal.
A projekt nemzetközi vonzerejét csökkentheti, hogy a Las Vegas Sands 12,5 milliárd euróból tavasszal megkezdte a Madrid melletti kaszinóváros építését. A spanyol Eurovegas első üteme 2017-re készül el, kapacitása először 3 ezer szobás lesz, de a terv összesen 36 ezer szállodai szobával számol.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200