brusszel


Még soha nem volt ekkora exporttöbblet

Figyelő Online
2014.02.07  09:52   
mail
nyomtatás
Az elmúlt évben az export 2,5, és az import 1,8 százalékos növekedésének eredőjeként 7,271 milliárd euró lett a külkereskedelmi mérleg többlete, 617 millió euróval több mint az előző évben - jelentette előzetes adatok alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az exporttöbblet nemcsak a 2012-es 6,655 milliárd eurót haladta meg, de túlszárnyalta az eddig legmagasabb, 7,061 milliárd eurós 2011-es értéket is. Tavaly egész évben az előzetes adatok szerint a kivitel értéke 81,918 milliárd euró (24 303 milliárd forint), a behozatalé 74,646 milliárd euró (22 135 milliárd forint) volt.

Tavaly decemberben az euróban számított export 9,5, az import 6,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a 290 milliós exporttöbblet 150 millió euróval volt nagyobb, mint egy évvel azelőtt. A decemberi adat a forgalom jelentős gyorsulását jelzi a novemberi alig két százalékos exportnövekedés és az import csökkenése után éves szinten. Ugyanakkor a decemberi kivitel euró értéke 1,493 milliárd, az importé pedig 957 millió euróval kisebb volt a novemberinél.

Az első becslés szerint decemberben a kivitel értéke 5,931 milliárd eurót (1778 milliárd forintot), a behozatalé 5,642 milliárd eurót (1690 milliárd forintot) tett ki. Az euróval szemben 5,5 százalékkal, a dollárhoz képest 0,9 százalékkal gyengébb volt a forint tavaly decemberben az egy évvel korábbihoz képest. Éves átlagban 2,6 százalékkal értékelődött le a forint az euróhoz képest, de 0,7 százalékkal erősödött a dollárral szemben. A decemberi kivitel 74, a behozatal 73 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le Magyarország.


Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: export2013KSH

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.