brusszel


Megéri Start-számlát nyitni

Figyelő Online
2013.10.22  13:13   
mail
nyomtatás
A Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerint mindenképpen megéri Start-számlát nyitni azoknak a szülőknek is, akik korábban erről megfeledkeztek. Orbán Gábor a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosításának keddi parlamenti vitájában elmondta: az előterjesztés lényege, hogy a Start-számlát, amelyre átvezetik a 42 500 forintos állami támogatást a kincstári letéti számláról, automatikusan összekapcsolják egy új, 19 éves futamidejű államkötvénnyel, ez a babakötvény.
Az államtitkár azt mondta, az új konstrukció jutalmazza azon szülők fáradozásait, akik az állami támogatáson felül aktívan gondoskodnak a gyermekük jövőjéről. Hozam tekintetében megkülönböztetik a letéti számlákat azoktól a Start-számláktól, amelyeket a gyermekükről gondoskodó szülők nyitnak és rávezettetik ezt a támogatást, esetleges további befizetéseikkel együtt - tette hozzá, megjegyezve, hogy a kincstári letéti számlák a javaslat szerint a mindenkori inflációval megegyező mértékben, míg a Start-számlák az inflációt meghaladóan kamatoznak.
mail
nyomtatás
címkék: Start-számla

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.