brusszel


Meglepő eredmény a hazai nagyokról: sokan kapnak felmondólevelet

Figyelő Online
2013.07.20  08:11   
mail
nyomtatás
Az őszi Figyelő TOP 200 kiadvány előzeteseként a Figyelő hetilap 29-ik számában megjelent a Figyelő TOP 100-as nagyvállalati ranglista. Az alkalmazottak száma szerinti rangsor is igen érdekes megállapításokkal szolgál.
A 10 legnagyobb cégből csak kettőnél gyarapodott a létszám, miközben a többi nagyvállalat összesen mintegy 3100 főtől búcsúzott el a tízes listán.

Döbbenetes tény, hogy a legendás túlfoglalkoztatásról ismert MÁV Zrt.-nél még mintegy száz fővel nött is a létszám, így 18,5 ezer fő dolgozott tavaly az állami vasútnál. Igaz 2010-ben még közel 19 ezren voltak. Ezen kívül a Magyar Telekom létszáma nőtt csak látványosan, méghozzá mintegy 1600 fővel. Ennek hátterében azonban döntően a cégcsoport 2012-es alapos átszervezése áll.

Ha a Magyar Posta Zrt. város lenne, akkor Ózddal és Szekszárddal azonos súllyal szerepelne az ország térképén, hiszen a munkavállalóinak száma tavaly egy nagyvárosnyi, 33,6 ezer fő volt, amellyel 2800-fővelhaladta meg a Mol Nyrt. munkavállalói létszámát, és vezeti a TOP 100-as alkalmazotti listát. Érdekes az is, hogy a töretlenül növekvő Bosch csoport kigolyózta a 10-ik helyről tiszaújvárosi központú elektronikai összeszerelő óriást, a Jabil Circuit Kft.-t.

Arányaiban legjobban az ötödik helyezett SPAR Kft-nél esett legjobban a munkavállalók száma, 13,8-ról 13 ezerre, ami a cégcsoporton belüli jelentős költségcsökkentés okán fordulhatott elő.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.