brusszel


Megrohanták a Frankfurti tőzsdét a magyarok

Figyelő Online
2013.10.28  10:35   
mail
nyomtatás
Még nincs vége októbernek, de a magyar kisbefektetők máris sosem látott mértékű havi aktivitást generáltak a Frankfurti Tőzsde parkettjén a KBC Equitasnál. A jelenségben a cég szerint három dolog játszik közre. Egyrészt a csökkenő hazai kamatkörnyezet miatt az értékpapírok - ezen belül is a külföldi értékpapírok - iránt egyre nagyobb itthon a kereslet. Másrészt a német tőzsde elképesztően jól teljesít, a DAX index pénteken a bűvös 9 000 pontos szint fölé is emelkedett. Harmadrészt pedig a vállalkozó kedvet nagyban segítik az olyan időszaki akciók, mint amit a KBC Equitas októberre meghirdetett.
Erős ütemben rendeződik át a lakosság megtakarítása. A legfrissebb jegybanki statisztika szerint idén nyolc hónap alatt 1080 milliárd forinttal nőtt az értékpapírokba fektetett összeg, amely augusztus végén 24 százalékkal haladta meg a 2013. január elsejei értéket. Mivel a folyamatot az alacsony kamatszint és a kamatbevételt sújtó adóváltozások fűtik, ezért a lakossági pénzek elsősorban a kedvezőbb szabályozású magyar állampapírokba, valamint a jobb hozamlehetőségekkel kecsegtető befektetési alapokba áramlanak. Az alapok után - a KBC Equitas idei online kutatása szerint - rögtön a részvények következnek a pénzügyileg képzettebb megtakarító ;k lehetséges befektetési célpontjai között, s ugyanez a réteg 80 százalékban nyitott a külföldi értékpapírok irányába is.

A KBC Equitas tapasztalatai szerint az internetes kereskedési rendszereken tőzsdézők körében is mind népszerűbbek a külföldi piacok. „Tavalyi felmérésünk szerint tízből hárman már kipróbálták magukat külföldi részvénypiacokon, s ez az arány folyamatosan nő, többek között a kedvező díjakkal támogatott időszakos kereskedési kampányok hatására" - mondta Takács Szabolcs, a KBC Equitas üzletfejlesztési igazgatója. Az időlegesen 4 dolláros fix áron biztosított kereskedési lehetőség hatására például augusztusban csaknem megduplázódott a magyar kisbefektetők New York-i tőzsdén lebonyolított forgalma az előző hónaphoz képest.

A kedvezményes kereskedési lehetőség hatására több tucat ügyfél először lépett ki külföldi piacokra, s a külföldi részvények növekvő vonzerejéről árulkodik az is, hogy a nyári uborkaszezon ellenére a kampány által generált forgalom jelentősen felülmúlta azt, amit az előző év őszén tartott ugyanilyen akcióban ért el a cég.

A magyar részvénybefektetők tömege számára mindig is a Budapesti Értéktőzsde lesz a legfontosabb, de hónapról hónapra bebizonyosodik, hogy rengetegen keresik már a külföldi befektetési lehetőségeket is. „Októberben a megelőző 12 havi átlaghoz képest körülbelül háromszorozódott a forgalmunk a Frankfurti Tőzsde Xetra parkettjén és ebben nem csak az játszott közre, hogy most akciós áron adjuk ezeket a tranzakciókat. Az is fontos a befektetőknek, hogy a német tőzsdeindex szintre napról napra újabb csúcsokat dönt. Pénteken például a bűvös 9 000 pontos szint felett járt, ennek is köszönhető a sosem látott mértékű érdeklődés" - mondta Takács Szabolcs, majd hozzátette, hogy a frankfurti Xetrán bonyolított forgalomnak az is jót tesz, hogy hamarosan a Budapesti Értéktőzsde is ezt a kereskedési rendszert vezeti be, amiből kifolyólag a magyar befektetők közül is egyre többen ismerik a nevet. A menedzser szerint a befektetési célpontok kiválasztását segítették az ügyfelekhez eljuttatott elemzéseik is.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200