brusszel


Megtörtént a könyves cégek fúziója

Figyelő Online
2013.12.16  13:34   
mail
nyomtatás
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2013. december 10-i döntésének közlését követően a két cégcsoport tulajdonosai közleményben jelentették be, hogy a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Shopline-webáruház Nyrt. cégcsoportjainak tervezett összefonódása megtörtént.
A májusban bejelentett és az utóbbi hónapokban lezajlott jogi lépéssorozat eredményeként a Shopline-webáruház Nyrt. 100%-ban felvásárolja a Libri Kft.-t, mindeközben a nyilvános részvénytársaság tulajdonosi körében a Libri Kft. jelenlegi tulajdonosa (SQ Invest Kft.) kerül többségbe. A társaság továbbra is tőzsdén marad, a kisrészvényesek számára a befolyásszerző SQ Invest Kft. nyilvános vételi ajánlatot tett, és a GVH fenti döntésének kézhezvételét követően a vételi ajánlat lezárására is sor kerül.

Magyarország két meghatározó, vezető könyvkereskedelmi cége üzleti tevékenységének összehangolásáról közös közleményben számoltak be az érintett tulajdonosok, az SQ-Invest Kft. és a Közép Európai Média és Kiadó Zrt. (CEMP). A GVH 2013. december 10-én kelt döntése értelmében hatályba lépett az a megállapodás, amely alapján a legnagyobb hazai könyves webáruházat, a Bookline-t üzemeltető Shopline-webáruház Nyrt. felvásárolta a Libri bolthálózatot és az azonos nevű internetes áruházat működtető Libri Kft. üzletrészeinek 100%-át, és ezzel párhuzamosan a Shopline-webáruház Nyrt. tulajdonosi köre is megváltozott. A részvények 67,70%-át a Libri-tulajdonos SQ-Invest Kft. szerezte meg, a Shopline jelenlegi többségi tulajdonosa, a Közép Európai Média és Kiadó Zrt. (CEMP) pedig 25,1% mértékű közvetlen részesedést tartott meg. A Shopline-webáruház Nyrt. továbbra is tőzsdén marad.

Az új cégcsoport szerteágazó leányvállalati struktúrával rendelkezik. Érdekeltségi körébe tartozik többek között a Port.hu és Fidelio internetes oldalakat, a Fidelio műsorfüzetet, illetve a Bóbita magazint kiadó és a Színház.hu színházi portált üzemeltető Libri Média Kft., továbbá a több jelentős kiadót magába foglaló és számos hazai és külföldi bestsellert jegyző Libri Könyvkiadó Kft. többségi részesedése. (Ide tartoznak a Park, a Helikon, a Diafilm, a Libri, a Kolibri és a Trubadúr kiadók.) Emellett az érdekeltségi körben találjuk a hazai e-könyv-piac legnagyobb szereplőjének, az eKönyv Magyarország Kft.-nek 50%-os üzletrészét is.

Amint azt a tulajdonosok a 2013 májusában tartott sajtótájékoztatón is elmondták, a Libri cégcsoport és a Shopline egy cégcsoportba kerülése két olyan piaci szereplő összefonódását jelenti, amely cégek természetes szövetségesei és üzleti értelemben is logikus kiegészítői egymásnak. A tranzakció eredményeként egy olyan lendületes, korrekt és átlátható kulturális vállalkozás / agora jöhet létre, amely minden kapcsolódó termékével és szolgáltatásával a jelenleg releváns valamennyi kereskedelmi és kommunikációs csatornán képes hozzájárulni az egyre inkább felértékelődő minőségi szabadidő eltöltéséhez.

A tulajdonosok - az SQ Invest részéről Balogh Ákos, illetve a CEMP részéről Dr. Spéder Zoltán - a GVH mostani döntése nyomán elmondták, hogy bár az engedélyezési folyamat a tervezettnél hosszabbra nyúlt, végül a megtett kötelezettségvállalásokkal minden érdekelt fél számára megnyugtatóan - az eredeti üzleti elképzelések mentén - sikerült zárni a tranzakciót. Így a korábban jelzett üzleti modell és a működési szinergiák mielőbbi kiaknázásának, illetve az integrált működésnek nincs akadálya.

A cégcsoport operatív irányítása a korábbi elképzelések szerint, a következőképpen alakul: a jövőben az összevont területek irányítását két egyenrangú vezető, Starcz Ákos, a Shopline-webáruház Nyrt. vezérigazgatója és Kovács Péter, a Libri Kft. ügyvezető igazgatója látja majd el. A cégcsoport a GVH engedélyét követően tervezi a két cég cégnevének Libri-Shopline Nyrt.-re, illetve Libri-Shopline Kft.-re történő változtatását.

A két anyacég együttműködése az egységes működési és irányítási modell mentén ténylegesen 2014 januárjától indul el. A két cég önkéntesen korlátozza majd a kereskedelmi árrés-emelés mértékét, valamint visszatérítést biztosít a közvetlenül velük szerződött kiadók internetes értékesítése után az elkövetkezendő három évben. A tervek szerint a jelenleg üzemeltetett márkák megmaradnak, tehát a dinamikus könyves webáruház, a Bookline, az univerzális webpláza, a Shopline és az Európában is kiemelkedő Libri könyves bolthálózat és online webáruház a jövőben is párhuzamosan működik majd. A két cégcsoport párhuzamos működéséből fakadó szinergiák kihasználása - az ügyfelek még hatékonyabb kiszolgálása érdekében és mellett - a cégvezetés számára az egyik elsőszámú feladat.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200