brusszel


Megtudtuk, hol lesz az új konferencia központ

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.02.18  11:23   
mail
nyomtatás
Több tízmilliárd forintból 4-5 ezer fős kongresszusi központot épít az állam a következő években a Milleniumi városközpontban - jelentette be Fürjes Balázs, budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos egy kedd reggeli szakmai konferencián.
Kedden reggel, a Turizmus és Profit 2014 elnevezésű szakmai konferencián jelentette be Fürjes Balázs, budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos a szakma által lassan két évitizede várt sokezer fős kongresszusi központ tervének részleteit. Bár korábban már készült tervkoncepció, most mégis szinte az elejéről indulhat a munka, a befogadóképességre is csak a korábban már kiszivárgott 4-5 ezer fős méret hangzott el.

A Figyelő úgy tudja, hogy feltehetőleg a MÜPA előtti saroktelken (Lechner Ödön fasor-Soroksári út-Thék Endre utca által határolt területen, ahol most hatalmas felszíni parkoló van) épülne majd fel a létesítmény. A terület megvásárlása sem fejeződött azonban be, feltehetően jelenleg is folynak még a telek adásvételi tárgyalások. Igaz a Demján Sándor érdekkörébe tartozó telekre már évekkel ezelőtt megtervezték a központot, de az sem dőlt el, hogy az eredeti koncepció, vagy annak módosított, esetleg az alapoktól újraírt változata valósulna meg. Mint Fürjes Balázs elmondta, a legelején tartanak a munkának, a következő hónapokban választják csak ki a szakmai tanácsadót, feltehetően egy nemzetközi céget, amely ilyen speciális nagyberuházásban külföldi tapasztatot szerzett. Ezután készül el a koncepcióterv, majd a beruházási program és az engedélyezés is elindul. A kormány saját telket vásárol a projekthez és a beruházó is az állam lesz, igaz uniós pénzt is becsatornáznának a projektbe. A megtérülés Fürjes szerint 8-10 éves lehet, de csak a nemzetgazdasági szintű hasznot is beszámítva, ezért magánberuházónak nem érné meg a munka. A kivitelezőt közbeszerzési eljárásban választanák majd ki, ám szeretnék, ha az üzemeltetésre már az építési időszakban meglenne a cég, mert már a tervezés és az építkezés során fontos, hogy a szakmai igények szerint épüljön a központ. A csíraállapotban lévő projekt költségvetéséről csak a több tízmilliárd forint és a több éves távlat hangzott el, mert Fürjes szerint korai még számot és határidőt mondani.

A témáról részletesebben olvashatnak a most csütörtökön megjelenő Figyelő hetilapban.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.