brusszel


Menedzserek csatája a debreceni Nagyerdőben

Figyelő Online
2013.10.02  14:03   
mail
nyomtatás
Az elmúlt hétvégén is népes mezőny gyűlt össze a Menedzserszövetség Alapítványa által kiírt Országos Menedzser Teniszbajnokság ez évi utolsó regionális versenyén, amelyet a nagyerdei DVSC stadion melletti gyönyörű teniszpályákon rendezték meg.
A viadalon a civis város ismertebb vállalkozói közül részt vett Halasi Csaba , szálloda tulajdonos , Rektor János , a Platina - Immobilien Kft ügyvezetője , Papp László , a PS Bau-Team Kft iroda vezetője vagy György Zoltán , több sikeres helyi cég tulajdonosa.

Érkeztek menedzser teniszezők Hajdúszoboszlóról továbbá Gödöllőről és Budapestről is , az utóbbiak az Energia Hivatal , a Fővárosi Ítélő tábla , a GYEMSZI Valamint az Önkormányzati Televízió
képviseletében.

A rövid megnyitót követően, ahol Pintér Balázs a Menedszerszövetség céljairól és feladatairól szólt , míg Hámori Tamás versenyigazgató a Manager Open közelgő döntőjére hívta fel a figyelmet ,az indulók először csoportokon belül körmérkőzés keretében majd a legjobb 8 között már kieséses formában küzdöttek meg egymással.

Az mindenesetre hamar kiderült ,hogy a tavalyinál lényegesen erősebb versenyzők érkeztek Debrecenbe. Jellemző , hogy a Manager Open állandó résztvevői közé tartozó , a tavalyi védő Burai István - Halasi Csaba kettős itt csak harmadik lett .De ehhez is le kellett győzniük a rutinos Almai János - Fülöp ... budapesti duót.

A versenyt a végig jó formában játszó ugyancsak fővárosi Amberger Ádám
- Kincses Attila pár nyerte meg. Az előbbi személyében a Manager Open kilenc éves történetében az első , olyan aktív szövetségi tagot üdvözölhetjük , aki regionális versenyt nyerő pár egyik tagja volt.

A második helyezett a Rektor János - Sallai Lajos pár lett míg a másik harmadik helyet a Szabó Tibor - Papp László kettős szerezte meg.

Ez a négy páros szerzett 5 - 3 és 1-1 pontot valamint jogot az október 5-i , Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn való indulásra.

Az ünnepélyes díjkiosztáson Hámori Tamás külön is megköszönte Csonka Tibornak , a Debreceni Hőszolgáltató vezérigazgatójának , a verseny létrehozásáért végzett tevékenységét valamint Dürgő Györgynek a szervezési munkáját.

Végül köszönetet mondott az egész versenysorozat támogatásáért a Synergon Nyrt-nek , a Földgázszállitó Rt-nek , a KPMG-nek , a HGD Kft-nek ,továbbá a médiapartnereknek: a Duna Tv -nek , a Figyelőnek , és a Piac & Profit üzleti magazinnak.


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.