A japán miniszterelnökről, Shinzo Abe-ról „Abenomics-nak" elnevezett gazdaságélénkítő csomag tavaly december óta óriási sikereket hozott a szigetország számára, amit a tőzsdei kereskedelem fellendülése, és a jen gyengüléséből következő exportbővülés is jelez. A program 3 pillérre épül: 1) masszív fiskális stimulus; 2) a Japán Központi Bank által vezényelt nagymértékű monetáris lazítás; 3) az üzleti szektor versenyképességét javító strukturális reformok. Az éves növekedési adat 4 százalék körül alakul, miközben ehhez közelít a munkanélküliség is (3,9 százalék volt júniusban). A kísérlet egyenlege egyelőre mindenképp figyelemre méltó, ami számos nyugati országban okoz modellváltási dilemmát - a másik oldalon viszont olyan szakemberek figyelmeztetnek a japán minta veszélyeire, mint Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza.

Miközben az Abenomics jelentősen növeli a pénzkibocsátást, a deficitet és az adósságot is fölpumpálja - előbbi a GDP 11,5 százalékánál áll jelenleg, az adósság viszont hamarosan a 200 százalékot is meghaladja majd. Ezek kezelésére vajmi kevés esély látszik, ugyanis az ipari termelés júniusban 3,3 százalékra mérséklődött, miközben az exportdinamikát továbbra is fékezi Európa és a nagynépességű fejlődő országok gazdasági lassulása. A program sikeréhez gyorsuló inflációra van szükség, ami csökkentőleg hatna a kamatlábra és így az adósságteherre is - ilyen körülmények között továbbra is lehetne számítani a hitelezői forrásokra, amikből a közkiadások reformját finanszírozhatnák.

Ha alaposan megvizsgáljuk, látható, hogy Abe gazdaságpolitikája épp a fordítottja a merkeli közgazdaságtannak, a „Merkelnomics-nak", ami a közkiadások egyensúlyát, fiskális önmérsékletet, ortodox monetáris politikát (a két modell között ez az egyetlen hasonlóság) és versenyképesség javító strukturális reformokat hirdet. Schröder kancellár nyomdokain haladva Merkel népszerű és politikailag is támogatott úton jár. A 30-as évek emlékei arra figyelmeztetik a németeket, hogy valódi legitimációt csak maga a társadalom adhat, illetve, hogy a pénzkínálattal nem szabad kormányzati programot támogatni. Schröder reformjai sikeresen stabilizálták a gazdaságot és hozták helyzetbe a kis- és középvállalatokat, az ún. Mittelstand cégeket, amelyek együttesen a német gazdaság sikerének valódi kulcsai. (Németországban 335 000 cég végez exporttevékenységet, miközben Franciaországban ez a szám kevesebb, mint harmada.)

A szuverén adósságválságba süllyedt nyugati gazdaságok a termelőszektor erősítésével és a fogyasztói igények visszaszorításával igyekeznek stabilizálni helyzetüket, miközben a japán minta egy csábító, rövid távú opciót tár eléjük. Ugyanakkor ez a forgatókönyv középtávon már növekvő kockázatokat jelent, ezért a gazdasági irányelveket Merkel gazdaságpolitikájához kell igazítani: monetáris semlegesség, csökkenő közkiadások, versenyképességet támogató reformok, újratervezett üzleti tervek és az exportáló Mittelstand cégek támogatása.

Laurence Daziano a Közgazdaságtudományi Konferencia házigazdája, a Politikai Innováció Tudományos Alapítvány tanácsának tagja.

Kapcsolódó cikkek