brusszel


Mérséklődött az autógyárak vesztesége

Figyelő Online
2013.08.07  15:54   
mail
nyomtatás
A változatlanul romló termelési adatok ellenére a válság sújtotta európai autógyárak a javulás útjára léptek, legalábbis a drasztikus takarékossági intézkedések és üzembezárások eredményeképpen, a Renault kivételével, jelentősen mérséklődött az egy gépkocsi előállításán elszenvedett veszteség.
A Duisburg-Essen egyetem autóipari szakértőjének szerdán publikált tanulmánya szerint az első félévben 6,6 százalékkal kevesebb új gépkocsit állítottak ugyan forgalomba, mint egy évvel korábban, de a legtöbb mínusszal küzdő autógyárnak ennek ellenére sikerült drasztikusan leszorítania az egy járműre jutó veszteséget.Ferdinand Dudenhöffer felmérése kizárólag magának az autógyártásnak az üzemi eredménye (EBIT) és az eladott gépkocsik számának összevetése alapján hasonlítja össze az egyes gyárak teljesítményét, és nem veszi figyelembe a cégek pénzügyi vagy más profilú leányvállalatainak az eredményét.

Ezek szerint különösen nagy mértékben javult a Fiat helyzete, amelynek a 2012. évi darabonként 384 euróról (115 ezer forint) az idei első félévben sikerült 130 euróra lenyomni a veszteséget. A SEAT-nál egy gépkocsi előállítása 364 euró helyett már csak 164 euró, az Opelnél 834 euró helyett 414 euró, a Fordnál pedig a tavalyi 967 euró után 843 euró veszteséggel jár.

Javult a PSA Peugeot Citroen helyzete is, Európa második legnagyobb gépkocsi gyára egy új autón 510 euró helyett már csupán 349 eurót bukott. A Renault azonban tovább csúszott lefelé, 241 euróról 457 euróra nőtt a veszteség. A tömegmárkák gyártói között a nyertesek térfelén magasan a Toyota vezet, egy gépkocsin 1801 euró üzemi eredményt könyvel el, messze megelőzve a második helyezett Hyundai-Kia konszernt (1027, illetve 911 euró). A további sorrend: Nissan (861 euró), Honda (785 euró), Chrysler (768 euró). Egy Skodán 671 euró az üzemi eredmény, a Volkswagen-törzsmárka darabja pedig 629 eurót hoz. A prémium márkák közül gépkocsinként 16 591 euróval a Porsche áll az élen, majd a Ferrari-Maserati következik (15 ezer euró). Egy Audira 3821 euró üzemi eredmény jut, egy BMW-re 3495 euró, egy Mercedes/Smartra pedig 2012 euró.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200