brusszel


Minden második hallgató külföldre menne

Figyelő Online
2014.01.13  15:06   
mail
nyomtatás
A pályakezdő fiatalok 85 százaléka valószínűnek tartja, hogy el tud helyezkedni a szakterületén. Jobban motiválja őket a szakmai fejlődés, mint a ranglétrán való feljebbjutás, és közel felük tervez külföldi munkavállalást a közeli jövőben - derül ki a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola közel 500 hallgató megkérdezésével készült felméréséből.
A BKF-re járó fiatalok alapvetően bizakodók munkaerőpiaci lehetőségeiket tekintve: 19 százalékuk egészen biztos benne, hogy rövid időn belül sikerül a szakterületén elhelyezkednie, kétharmaduk szerint pedig ez jó eséllyel menni fog. Optimizmusukat igazolja, hogy a főiskola végzett hallgatóinak 90 százaléka dolgozik, 70 százalékuk pedig valóban azon a területen, amelyet tanult. Bevallásuk szerint felük már a főiskolai évek alatt talált állást, a végzés után pedig álláskeresők 87%-a 3 hónapon belül el tudott helyezkedni.

Érdekesség, hogy leendő fizetésükkel kapcsolatban azonban pesszimistábbak a hallgatók, mint amiről már munkába állt társaik beszámolnak. Míg a jelenleg még tanulók átlagosan nagyjából 163 000 forintra becsülik a frissdiplomások átlagkeresetét, és maguk 190 000 forinttal lennének elégedettek, a végzett hallgatók ezzel szemben jelenlegi főállásukban átlagosan nettó 204 ezer forintot keresnek havonta, 12 százalékuk pedig 300 ezer forintnál is többet visz haza. A felmérésben részt vevő fiatalok 70 százaléka beszél saját bevallása szerint magas szinten legalább egy nyelvet, 42 százalék pedig két vagy több idegen nyelvet is ismer.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: hallgatók BKF

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.