brusszel


A bankok még nem lapátolják a GDP-t

Figyelő Online
2013.05.30  14:53   
mail
nyomtatás
Az idei első negyedév hitelezési folyamatai azt mutatják, hogy a hazai bankrendszer továbbra sem járul hozzá a gazdaság bővüléséhez a Magyar Nemzeti Bank "Hitelezési folyamatok" című új kiadványának szerzői szerint.
Vonnák Balázs igazgató a kiadvány főbb megállapításait ismertetve csütörtökön elmondta: 2013 első három hónapjában folytatódott a vállalati hitelállomány zsugorodása, az állomány éves szinten 6,3 százalékkal csökkent.Hozzátette: a háztartási hitelek banki állománya is csökkent, éves alapon 5 százalékkal.Vonnák Balázs kiemelte: a jegybank által összeállított pénzügyi kondíciós index alapján a magyarországi bankrendszer már negatívan hat a GDP-re.

Arról is szólt, hogy a jegybanki kamatcsökkentések révén a vállalati hitelek kamatai már kedvezőbbek, mint korábban, de a vállalkozásoknak kínált hitelek esetében a hitelezés nem árjellegű feltételei továbbra is szigorúak, sőt előretekintve, enyhítésük sem várható. A vállalati forinthitel kamatok szintje átlagosan 8 százalékra csökkent az idei első negyedévben.

A jegybanki kamatcsökkentéseknek köszönhetően az árjellegű feltételek javultak, de a hitelezési kockázatok ellen próbálják biztosítani magukat a bankok. A kiadvány szerzői megállapították: a rövid lejáratú hiteleket továbbra is keresik a vállalkozások, viszont a hosszú lejáratú hitelek iránti igény tovább mérséklődött.A bruttó vállalati hitelnyújtás az első negyedévben magasabb volt, mint az egy évvel korábbi, meglepő azonban, hogy a bővülés a devizahitelek kihelyezésének tudható be.

A jegybanki szakértők úgy vélik, hogy az MNB növekedési hitelprogramja egy-két éven belül összességében fordulatot eredményezhet a kis- és középvállalkozások hitelezésében.Vonnák Balázs kifejtette: a lakossági hiteleknél a 2011 végi szigorítást enyhítették a pénzintézetek, de a bankok a hitelkereslet csökkenését érzékelték az idei első negyedévben.

A lakossági hiteleknél magas felárat alkalmaznak a bankok - mutatott rá, kiemelve: a lakossági új hitelkihelyezés az idei első negyedévben mélypontra esett.A tanulmány szerint az új lakáscélú hitelek esetében - a jegybanki kamatmérsékléseknek köszönhetően - a teljes hiteldíj mutató is csökkent a jegybanki alapkamattal, de a kamatfelár mintegy 6 százalék. A bankok már régóta a hitelkereslet bővülésében bíznak, viszont 2013 első negyedévében mind a lakás-, mind a fogyasztási hitelezésben a kereslet csökkenését tapasztalták a bankok - mondta Vonnák Balázs.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: GazdaságMNB

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.