brusszel


Emelkedett a vállalati hitelállomány a harmadik negyedévben

Figyelő Online
2013.11.28  16:23   
mail
nyomtatás
Az idei harmadik negyedévben a válság kitörése óta először emelkedett érdemben a vállalati hitelállomány, elsősorban a növekedési hitelprogram és a jegybanki alapkamat csökkentések hatására - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Hitelezési folyamatok című negyedéves kiadványában, amelyet csütörtökön publikáltak.
A kiadvány szerint az alapkamat csökkentése a háztartási szegmensben is érezteti hatását, a lakáscélú hitelek teljes hitelköltsége a megvalósult ügyleteknél a 9 százalékot közelítette a harmadik negyedévben. Az állami kamattámogatás igénybevételével pedig a lakáshitelek teljes költsége 6-7 százalék között alakult.

Fábián Gergely, az MNB makroprudenciális elemzési főosztályának vezetője a kiadványt ismertető budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vállalati hitelezésben bankrendszeri szinten tovább enyhültek ugyan a hitelezés feltételei, hasonlóan az előző negyedévhez, de a széles körű lazítás még várat magára. A bankok válaszai alapján 10 százalékuk enyhített a feltételeken, míg a többség változatlan feltételekkel folyósított vállalati hiteleket. A növekedési hitelprogramban (NHP) folyósított hiteleknek köszönhetően a vállalati hitelállomány a forinthitelek irányába tolódott el, egyúttal hosszabbodott a hitelek futamideje.

A főosztályvezető hozzátette, hogy az NHP-n kívüli hitelezési folyamatok is kedvezően alakultak, nem volt érezhető a program kiszorító hatása az új hitelkibocsátásban. A vállalati forinthitelek kamatszintje csökkent a harmadik negyedévben, az euróhitelek kamata pedig az előző negyedévi szinten maradt, és a Buborhoz viszonyított kamatfelárak is kedvezően alakultak, a régiós átlag közelében voltak.

A lakossági hitelezésben a jegybanki alapkamat csökkenésének hatására mérséklődött ugyan a kamatköltség, de ebben a szegmensben még mindig magas a felár nemzetközi összehasonlításban is. A kiadvány szerint a lakáscélú hiteleknél a teljes hitelköltség (THM) a harmadik negyedévben 9,3 százalékra mérséklődött az előző negyedévi 9,9 százalékról, a felár pedig 5,3 százalékról 5,4 százalékra nőtt. A háztartási hitelállomány a harmadik negyedévben mintegy 100 milliárd forinttal csökkent, éves alapon pedig 5,2 százalék volt a csökkenés mértéke. A hitelek leépülése teljes egészében a devizahitel-állomány csökkenésének eredménye, miközben a forinthitelek emelkedtek a negyedév során.

A felmérés alapján a fedezetlen háztartási hitelek esetében a bankok tovább enyhítettek a hitelfeltételeken, a fedezett lakáshiteleknél azonban nem változtak érdemben a feltételek. A lakáshitelek iránti kereslet növekedéséről a bankok 30 százaléka számolt be a harmadik negyedévben, a fogyasztási hitelek iránti kereslet élénkülést 13 százalékuk jelezte. Előretekintve a kereslet további stabil élénkülését várják mind a lakás-, mind a fogyasztási hiteleknél.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.