brusszel


Mosópor vagy politikus? - El kell tudni adni

Figyelő Online - Dózsa György
2013.09.21  11:00   
mail
nyomtatás
Gőzhengerként nyomul a Fidesz kampányában a rezsicsökkentés. Az ellenzék gerilla marketinggel és rövid, markáns üzenetekkel, valamint a munkanélküliséggel vághat vissza. Ehhez azonban Mesterházy Attilának célszerű lenne egy határozott és hiteles karaktert kialakítania magának.
Áder János köztársasági elnök szeptember 8-án felhívással fordult Magyarország pártjaihoz. Arra kéri őket, hogy kampányuk elindításával "bölcs önmérsékletet tanúsítva" várják meg a 2014-es választások kiírását. A köztársasági elnök elkésett az amúgy tiszteletre méltó kéréssel. A kampány ugyanis már elindult, és sok mindent lehet rá mondani, de ezek közül a bölcs önmérséklet talán a legkevésbé jellemző kifejezés.

Ha a gazdaság nem is, de a kampány bizony már gőzerővel dübörög. Mi sem jelzi ezt jobban, mint Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi, kötcsei beszéde. A kormányfő háborúba szólította szimpatizánsait, rezsiharcot hirdetett. A miniszterelnöknek mindig is kedvelt fegyvere volt a konfliktusos politizálás, ebben érzi igazán elemében magát. „A 2014-es választásoknak számos tétje van, de az emberek szempontjából a legfontosabb a rezsiharc" - adta meg az alaphangot a kampányhoz a kormányfő a Kötcsei Polgári Piknik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényén. Az ellenzéki pártok e közben tétlenek, mintha továbbra is bénultságban tartaná őket az egymással folytatott belharc.
A Figyelő által folytatott beszélgetésekből úgy tűnik, hogy a Fidesz a rezsicsökkentésben megtalálta a magyar választók megnyerésének ideális és végső eszközét. Boros Tamás, a Policy Solutions igazgatója szerint ez az intézkedés sorozat annyira népszerű, hogy az ellenzék nem is tud mást csinálni, mint szintén támogatja. Ráadásul ez olyan dolog, ami meg is valósult, tehát nem maradt meg az ígéretek szintjén. A következő rezsicsökkentés valamikor az idén ősszel lesz. Logikus lenne, hogy a harmadik hullámot a Fidesz a választások utánra időzítené. A Fidesz a tavaszi választási kampányban fenyegetheti azzal a választókat, hogy ha nem rájuk szavaznak, akkor ez elmarad.

KÉZZELFOGHATÓ
„Szigorúan kommunikációs szakmai véleményem szerint a Fidesz zseniálisan kommunikálja a rezsicsökkentést. Az egyszerű választópolgár számára nagyon könnyen érthető, ahogy a számlára rá van írva a megtakarítás mértéke" - állítja Hampuk Richárd, a Person Communications ügyvezető partnere. Munkahelyteremtéssel kormányoldalról kampányolni nehezebb ügy, hiszen amíg valaki nem talált új munkahelyet, vagy ha megvan neki a régi, nem fogja érzékelni azt, hogy lettek új állások. A Fidesz pontosan felmérte, hogy a rezsicsökkentés mindenki számára jól kommunikálható intézkedés. Számokkal leírható és kézzelfogható. Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője szerint a rezsicsökkentés „lélektanilag nagyon bejött, annak ellenére, hogy összegszerűen azért nem jelent olyan nagy segítséget."
A Fidesz arzenáljában úgy tűnik tehát, hogy a megtalálták a csodafegyvert. A másik, nagy hatótávolságú rakéta, a devizahitelesek megmentése azonban mintha besült volna. Holott a kabinet komoly erőfeszítéseket tett az elmúlt időszakban az ügy érdekében. Juhász Attila szerint ennek hátterében az állhat, hogy a probléma egyre inkább hitelességi kérdéssé válik a kormánypárt számára. Ígéretet tettek ugyanis arra, hogy megoldják azt, ám a végtörlesztés és az árfolyamgát saját bevallásuk szerint sem segített a leginkább rászorultakon. Így a választásokhoz közeledve egyre sürgetőbbé válik az ígéret betartása. Az okok között szerepel az is, hogy más politikai erők is rárepültek a témára. Jól megfigyelhető, hogy devizahitel fronton a kormány akkor gyorsult be, amikor a Jobbik és más szélsőjobboldali csoportok bankellenes tüntetéseket szerveztek. A Fidesz így lépéskényszerben került. Kénytelen valamit csinálni, ha nem akarja, hogy a tőle jobbra állók szavazókat csábítsanak el tőle ezzel a retorikával. A nagyobbik kormánypártnak célszerű úgy politizálnia, hogy a devizahitelek kérdését, pontosabban majdani megoldását már pozitív üzenetként kommunikálhassa a kampányban és ne engedje, hogy az ellenzék ezt saját céljaira használja fel. A Fidesz részéről logikus kampánytéma lehet a multinacionális cégek elleni harc is - jegyzi meg Boros Tamás. Napirenden van a közszolgáltatók nonprofittá tétele - részben, vagy egészben állami tulajdonba vétele. (Erről lásd cikkünket a 17. oldalon) Költségvetési szempontból ez nagy rizikót hordoz, de a párt politikai narratívájába beleillik. Ehhez társulhat egy EU ellenes retorika is, főleg ha a költségvetés helyzete miatt az Unió újraindítja ellenünk a túlzott deficit eljárást. Érdemes azért megjegyezni, hogy a multi- és az EU ellenes vélemények alapvetően a mag-szavazóbázis megtartására szolgálnak. A közvélemény kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a magyarok túlnyomó többsége a támogatja az ország uniós tagságát és nem akar abból kilépni.

A cikk további érdekes részleteit keresse a Figyelő 38-dik számában.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.