brusszel


Jót tett a turizmusnak az enyhe tél

Figyelő Online
2014.03.18  15:47   
mail
nyomtatás
Januárban is folytatódott a tavaly elindult kedvező tendencia a turizmusban, de az enyhe tél is hozzájárult a növekedéshez - mondta a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese az MTI-nek kedden.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint januárban a belföldivendég-éjszakák száma 16,0, a külföldivendég-éjszakáké 11,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, összességében a vendégforgalom 13,5 százalékkal haladta meg az előző évit.

Horváth Gergely elmondta: a beutazó és a belföldi turizmus egyaránt növekedett 2013-ban, ez a tendencia folytatódott az év első hónapjában is. Kiemelte, hogy a környező országokból jelentős volt a vendégforgalom, a cseh vendégek közel 32 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el.

Az Európából érkezők által eltöltött vendégéjszakák száma több mint 10 százalékkal nőtt, az orosz vendégéjszakák száma pedig 34 százalékkal bővült - ismertette.

Horváth Gergely rámutatott arra is, hogy a belföldi turizmus januári élénkülése azt mutatja, hogy sikeresek az MT Zrt. kampányai. Közölte, hogy a SZÉP kártya forgalma a kereskedelmi szálláshelyeken 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a magyar vendégek az év első hónapjában 785 millió forint értékben fizettek ezzel.

A téli foglalások számának alakulásában érződik, hogy az embereknek enyhe időben jobb az utazási kedve - jegyezte meg.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.