brusszel


Kevesebben keresnek állást Magyarországon

Figyelő Online
2013.09.19  15:36   
mail
nyomtatás
Augusztusban 492 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, amely az előző hónaphoz képest 1,1, az előző év azonos időszakához képest pedig 6,6 százalékos csökkenést jelent - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
Idén június óta hónapról hónapra félmillió alatt van a nyilvántartott álláskeresők száma. A legtöbb álláskereső Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, e két megye a teljes állomány 21,7 százalékát adta.Augusztusban 223 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, több mint egyötödük álláskeresési ellátást, a többség pedig szociális jellegű támogatást kapott.

A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 11,1 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 7,4 százalékos értéket mutatott. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2013. május-júliusi gördülő negyedévben 445,8 ezret tett ki, amely 10,1 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg.A közel 492 ezer álláskeresőből 67 500 volt pályakezdő; számuk mind az előző hónaphoz, mind pedig az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékkal emelkedett.

Az összes álláskereső harmada - mintegy 162 ezer ember - több mint egy éve volt nyilvántartásban, számuk júliushoz képest 1,1 százalékkal csökkent, 2012 augusztusához viszonyítva azonban jelentősen, 9,7 százalékkal emelkedett. Augusztusban a foglalkoztatók összesen 37 500 üres álláshelyet jelentettek be, amely az előző év azonos hónapjához viszonyítva emelkedett. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, e két területi egység esetében megjelenő álláslehetőségek a teljes kínálat 21,5 százalékát tették ki.

Augusztusban összesen 83 200 helyre vártak munkaerőt, amelyből a zárónapon 44 400 állás maradt üres, betöltetlen.Az újonnan bejelentett munkaerőigények 63,8 százaléka támogatott álláshelye volt. Míg Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok megyében tíz állásból nyolc támogatott álláshely volt, addig Győr-Moson-Sopron és Vas megyében csupán kettő, emellett a fővárosban, Zala és Komárom-Esztergom megyében is a nem támogatott állások domináltak - írja az NMH. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 23 900 volt, amely az előző év azonos hónapjához képest 36,2 százalékos növekedés.

Az augusztusban bejelentett 13 600 nem támogatott munkaerőigény az előző év augusztusához viszonyítva jelentős, 26,8 százalékos növekedés. Ezer feletti ilyen jellegű munkaerőt Budapesten, Győr-Moson-Sopron, Vas és Békés megyében igényelték a foglalkoztatók.A nem támogatott munkaerőigények többsége a feldolgozóipar és a kereskedelem nemzetgazdasági ágból érkezett augusztusban.Augusztusban 11 cég 987 munkavállalót érintő létszámcsökkentési bejelentését tett az illetékes munkaügyi kirendeltségen.

Az elmúlt hónaphoz hasonlítva 211-gyel, 2012. augusztushoz viszonyítva pedig 277-tel nőtt a csoportos létszámcsökkentéssel elbocsátottak száma.

Az előző hónapban a létszámleépítés hét megyét érintett; a bejelentések ágak szerinti megoszlását tekintve a tárgyhónapban a legtöbb munkavállalót továbbra is a feldolgozóiparból készültek elbocsátani a cégek.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.