">
brusszel


Nagyot nőtt a Videoton Holding árbevétele

Figyelő Online
2013.09.01  08:01   
mail
nyomtatás
Miközben eddigi legnagyobb konszolidált árbevételét érte el tavaly a Videoton Holding Zrt. - a 98,5 milliárd forintos árbevétel jócskán meghaladta az előző évekét -, az idei első félévben tovább tudtak növekedni - mondta a vállalatcsoport társ-vezérigazgatója.
Sinkó Ottó közölte, hogy a tavalyi rekordév első félévéhez képest az idei esztendő azonos időszaka "még reménykeltőbb": időarányosan tíz százalékkal haladta meg az árbevétel a tavalyi adatokat. Hozzátette: a növekedésben nincs benne a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tenderén elnyert új VT-Transman szolgáltatás, amely "a második félévben további 2-3 százalékos árbevétel növekedést hozhat".

A 2010-es 90 milliárd és a 2011-es 91 milliárd forint után tavaly éppen nem érték el a 100 milliárd forintos konszolidált árbevételt. A csoport üzemi eredménye a 2011-es 6,69 milliárd forintról 8,32 milliárd forintra nőtt."Mutatóinkra azért is büszkék vagyunk, mert a gyakorlatilag stagnáló európai és magyar GDP-t, valamint ipari termelési adatokat tíz százalékkal teljesítettük túl" - fogalmazott.

Sinkó Ottó a beruházásokkal kapcsolatban elmondta: az évekkel ezelőtt elindított programjuk befejeződött, de a beruházási intenzitás ettől függetlenül nem fog csökkenni, mert "ezek révén technológiailag versenyképesebbekké váltunk". Az elektronikai szerelés, a műanyag fröccsöntés és a lemezmegmunkálás terén európai színvonalra emelték a céget, míg a fémmegmunkálás vagy a felületkezelés területén sokat zárkóztak fel az európai élvonalhoz.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a Videoton erősen kötődik az exportpiacokhoz, ahol piaci részesedésük növekedett, bár technikailag ez nehezen mérhető. Az árfolyamkockázatok kapcsán megjegyezte, hogy a folyamatosan 300 forint körüli euró megfelelő a cég számára, de 330 forint fölötti árfolyam már nagy bizonytalanságot hozna.Az idén 75 éves Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási, és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Stara Zagora) és Ukrajnában (Munkács) 1-1 telephellyel rendelkezik.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200