brusszel


A 3 százalék alatti hiány is kevés?

Figyelő Online
2014.01.22  08:23   
mail
nyomtatás
A jegybank a kamatcsökkentésekkel eljuttatta a befektetőkhöz az üzenetet: a magyar fundamentumok lassan, de folyamatosan javulnak; ugyanakkor túl sok tér már nem maradt a vágásra - vélekedett a Napi Gazdaságnak Csaba László közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Csaba László a lap szerdai száma szerint elmondta, a piac is látja azokat a mutatókat, amelyek javulásáról az MNB hónapról hónapra küldte a jeleket. A hozamok csökkenésében vissza is köszönt ez, de a jelenlegi szintek még mindig magasnak mondhatók. A közgazdász a hozamok további esésére számít, s egyben úgy gondolja, hogy a közeljövőben felminősítésre is sor kerülhet, igaz, "nem túl gyorsan".

Idővel eljön az a pillanat - hangsúlyozta a közgazdász -, amikor a piacok is reagálnak a fundamentumok változására, hiszen a befektetők keresik a lehetőségeket, ahol biztonságban tudhatják a pénzüket. Ehhez elsősorban kiszámítható növekedésre és bizalomra van szükség. Túl sok tér azonban már a kamatvágások folytatására nem maradt, "lassan elértük a határt" - véli.

A szakember szerint a magyar gazdaságot összességében a leginkább a kiszámítható befektetői környezettel lehetne ösztönözni. Az üzleti szférában erre nagyobb szükség van, mint a pénzbőségre vagy az alacsony kamatokra, a vállalkozó ugyanis nem fejleszt, ha nem tudja, meg fog-e térülni a befektetése, ha közben fennáll a szabályozói környezet megváltozásának a veszélye.

Csaba László összességében üdvözlendőnek tartja, hogy a jelenlegi kormány idején sikerült következetesen alacsony szinten tartani az államháztartási hiányt, de arra is felhívta a figyelmet: nem mindegy, hogy milyen módon jön ki a 3 százalék alatti deficit. Az évközi belenyúlások és rögtönzések ugyanis egyrészt segítettek abban, hogy a mutató a korláton belül maradjon, de ennek megvan az ára: a kiszámíthatatlanság. 2014-re azt tartaná elfogadhatónak, ha 2013-hoz képest alacsonyabb lenne a deficit, szerinte nem elegendő a 3 százalékos kritérium teljesítése.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.