brusszel


Nem szaladnak el az árak

Figyelő Online
2014.03.11  10:43   
mail
nyomtatás
A következő hónapokban is visszafogott inflációra számítanak az MTI-nek nyilakozó elemzők, miután a februári 0,1 százalékos fogyasztói áridex lényegesen alacsonyabb lett a piac által vártnál.
Az elemzők kiemelték, hogy a szezonálisan kiigazított maginfláció is érdemben csökkent, februárban 2,8 százalékra lassult a januári 3,4 százalékról. Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint az idén az első félévben továbbra is nagyon visszafogott lesz az infláció alakulása, mivel még legalább két rezsicsökkentés lesz. Éves átlagban így 1 százalék körüli lehet az infláció.

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője az első félévben 0,5 százalék körül, a második félévben 1 százalék körül ingadozó inflációval számol, az éves átlagos fogyasztói áremelkedés várakozása szerint 0,8-1 százalék lehet 2014-ben.

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője az év hátralevő részében az infláció fokozatos emelkedését várja, elsősorban a tavalyi alacsony bázis miatt. Éves átlagban 1 százalékos fogyasztói árindexszel számol.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.