brusszel


Nem túl szép a GDP adat

Figyelő Online
2013.08.14  09:49   
mail
nyomtatás
A bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett gyorsbecsléséből.
Éves összehasonlításban 2011 negyedik negyedévében nőtt a GDP utoljára; az idei első negyedévben 0,6 százalékos volt a gazdasági növekedés a múlt év utolsó három hónapjához képest. Pozsonyi Pál, a KSH nemzeti számlák főosztályának vezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a növekedés elsősorban a mezőgazdaság és az építőipar teljesítménynövekedésének köszönhető; bár mindkét ágazatnál bázishatás is szerepet játszott a bővülésben. Hozzáfűzte: az ipar hatása semlegesnek mondható a növekedésben, míg a szolgáltatások vegyes képet mutatnak.

Londoni pénzügyi elemzők is arra számítottak, hogy a második negyedévben, másfél év után először éves összevetésben is növekedhetett a magyar gazdaság teljesítménye. A KSH szerdán közölt adatsorából kiderül, hogy az előző negyedévhez képest 0,7 százalékos első negyedévi GDP-növekedést 0,6 százalékra változtatta a KSH a felülvizsgált adatok alapján.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.