brusszel


Sólyom Airways: nem valószínű az idei indulás

Figyelő Online - Váczi István
2013.09.12  13:16   
mail
nyomtatás
Olyan sok adminisztratív és egyéb teendői vannak a Sólyom légitársaságnak, hogy bravúr lenne, ha még az idén elindulnának a menetrend szerinti járatai - derült ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetői által tartott sajtóbeszélgetésen.
Hogy lehet milliomos valaki a légiközlekedésben? - tette fel a kérdést Győri Gyula, a Nemzeti Közelekedési Hatóság (NKH) elnöke egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. A válasz: ha milliárdosként vág bele. A humoros felütéssel a szakember arra utalt, hogy ebben az ágazatban óriási a tőkeerő, és igen nagy a kudarc esélye.

Első pillanatra furcsának tűnhet, miért foglalkozik egy hatóság egy cég megtérülési számításaival, de a légi közlekedés ebből a szempontból is speciális: az összes engedély kiadása előtt ugyanis az NKH-nak az üzleti terv realitásáról és a legalább fél évre elegendő finanszírozás meglétéről is meg kell győződnie. Márpedig itt hatalmas összegekről van szó: Győri Gyula szerint egy Malév-szintű (20-25 gépes) légitársaság indítása 50-80 milliárd forint. A Sólyom viszont négyéves távlatban már kétszer ekkora flottát akar építeni a társaság vezetőinek korábbi nyilatkozatai szerint.

Komoly késés

Ezeket azonban érdemes óvatosan kezelni, ezt többször is egyértelművé tette az NKH elnöke. Példa erre, hogy bár a Sólyom kommunikációjának megfelelően valóban beadott egy engedélykérelmet május végén, ez azonban erősen hiányos volt. Olyan dokumentumcsomagot, amely már érdemi munka alapja lehet, csak július közepére prezentált a társaság. A sokat emlegetett 90 napos határidő pedig annyiszor újraindul, ahányszor hiánypótlásra van szükség. Márpedig jelenleg mindhárom főbb engedélytípus esetében ez a helyzet.

Győri Gyula szavaiból - minden részlet ismertetése nélkül is - egyértelművé vált, hogy a Sólyom biztosan nem fog chartergépeket indítani ebben a hónapban, és a menetrend szerinti közlekedés sem kezdődik el október elején. Valójában még ahhoz is óriási bravúr kellene, hogy erre még ebben az évben sor kerüljön.

Három közepes méretű asztalon fél méter magas lenne kinyomtatva az a dokumentumtömeg, amely egy légitársaság indulásához szükséges - vázolta a feladat összetettségét Győri.

Európai érdeklődés

Az NKH elnöke hangsúlyozta, hogy ez nem az ő kekeckedésük miatt van; már csak az állás nélküli hazai pilóták és légiutas-kísérők miatt is szereték, ha a Wizz Air mellett még egy magyar légitársaság működne. Ezért mindent megtesznek, hogy minél hamarabb véget érhessen az engedélyezési folyamat. Ám már csak azért sem siethetnek a szabályosnál jobban, mert a Sólyom júliusi, nemzetközi sajtótájékoztatója után az Európai Bizottság folyamatos tájékozatást kért a Sólyommal kapcsolatos hatósági ügyekről.

Ha megvannak a magyar hatósági engedélyek, utána a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetségnél (IATA) meg kell igényelni a szükséges kódot, és csak ennek birtokában kezdődhet a jegyértékesítés. Ez alapján tehát egyáltalán nem valószínű, hogy még az idén menetrend szerinti utasokat szállíthat a társaság.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.