brusszel


Készülhetnek a hazai cégek a paksi bővítésre

Figyelő Online
2014.01.26  10:34   
mail
nyomtatás
Németh Lászlóné a következő időszak egyik legfontosabb feladatának nevezte a magyar cégek felkészítését a paksi atomerőmű bővítésében való részvételre. A nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek adott interjúban remélte, hogy viszonylag gyorsan megállapodás születhet a bővítésével kapcsolatos államközi hitelszerződésről, és így hamarosan indulhatnak a műszaki egyeztetések.
Emlékeztetett arra, hogy az orosz féllel kötött megállapodások alapján a Roszatom kész fogadni 40 százaléknyi magyar beszállítói hányadot, de ennek tartalommal való megtöltéséhez a potenciális cégeket fel kell készíteni a kontrollált és szigorú szakmai feltételekre, kapacitásuk bővítésére.A felkészülés jegyében az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. országos fórumokat tart, ahol a lehetséges beszállítók megismerhetik az elképzeléseket - mondta.

Hozzátette: azzal, hogy Magyarország a 2014-2020-as időszakban a források 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítja, lehetőségük lesz a cégeknek technológia- és kapacitásfejlesztésre is.A felkészített magyar cégeket a Roszatom is minősíti, és a folyamaton átjutó magyar cégek számára ez nemcsak egyedi és belföldi lehetőséget jelent, hanem az orosz atomenergetikai cég más projektjeikbe is bekapcsolódhatnak - tette hozzá.

Németh Lászlóné reményei szerint viszonylag gyorsan megállapodás születhet a bővítésével kapcsolatos államközi hitelszerződésről, és ennek alapján a műszaki egyeztetéseket, a megvalósíthatósághoz szükséges lépéseket a szakemberek hamarosan megkezdik.A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a két új blokk építésének megkezdéséig több éves előkészítő munkával lehet eljutni, és ebben meghatározó jelentősége lesz a jelenlegi is működő paksi atomerőműben szerzett tapasztalatoknak, amelyet nemzetközi szinten is elismernek.

Németh Lászlóné hangsúlyozta, hogy az atomerőmű bővítésének elvi előkészítése régóta tart az MVM által elindított Lévai-projektben, tavaly májusban pedig a projektben végzett munkát, és az összegyűlt dokumentumokat az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vette át és viszi tovább.Építeni lehet a Budapesti Műszaki Egyetemen meglévő jelentős atomenergetikai szaktudásra és nemzetközi együttműködésre.

Nemzetközi szerződések alapján a magyar egyetem külföldi szakemberek képzésébe tudott már eddig is eredményesen bekapcsolódni, a hallgatók az elméleti ismeretet az egyetemen, a gyakorlati tudást az MVM Paksi Atomerőmű Zrt-ben szerezhetik meg - mondta Németh Lászlóné.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.