brusszel


Gyanús ingatlanügylet miatt távozhat a Balatoni Hajózási Zrt. új vezérigazgatója

Figyelő Online
2013.07.30  10:02   
mail
nyomtatás
Az alig két hónapja kinevezett új vezérigazgató leváltása is szerepel a Balatoni Hajózási Zrt. jövő hétre összehívott rendkívüli közgyűlésének napirendjén - írta a Népszabadság kedden.
Az új vezérigazgató azonnali leváltását Bóka István, Balatonfüred fideszes polgármestere kezdeményezte, egy júniusi ingatlanügylet körülményeit kifogásolva: a Bahart - a közgyűlés tudta és jóváhagyása nélkül - 450 millió forintért megvásárolt a siófoki önkormányzat tulajdonában lévő Balaton-parti Kft.-től egy ingatlant, majd át is utalt 200 millió forint vételárrészletet az eladónak.

Bóka István szerint az ügylet szabálytalanul köttetett meg, s így jelen formájában nem érvényes, míg Halmos Gábor vezérigazgató úgy látja, szabályosan járt el, a közgyűlés utólag is hozzájárulhat a kontraktushoz. Hasonlóan vélekedik Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere is. A tóparti önkormányzatok 2008 óta kizárólagos tulajdonosai az egykori állami hajózási vállalatnak, s azóta a folyamatos adásvételekkel alaposan átrendezték a belső erőviszonyokat, ma egyértelműen Siófoké a vezető szerep, a város jelenleg 40,3 százalékot birtokol a részvényekből - jegyzi meg a lap.

A Népszabadság emlékeztet, hogy a jelenlegi vezérigazgató elődjét váratlanul, indoklás nélkül menesztették a tavaly kétmilliárdos bevétel mellett 63 millió forintos nyereséget produkáló vállalat éléről.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.