brusszel


Népszabadság: félezer embert épít le a Magyar Posta

Figyelő Online
2013.06.29  09:52   
mail
nyomtatás
A Népszabadság szerint csendben "fogyókúrázik" a Magyar Posta, félezren kerülhetnek az utcára.
A lap szombati számában megjelent cikk szerint a társaság a csoportos létszámcsökkentést elkerülendő kisebb, harminc fő alatti csoportokban küldi el dolgozóit. A Népszabadság úgy tudja, az állami vállalat sokuktól igyekszik közös megegyezéssel elválni, ezzel is elkerülve a bejelentési kényszert.

A lap információi szerint az elmúlt hetekben több mint 250 postásnak kötöttek útilaput a talpára. Azt is hallani, hogy a terv ennek akár kétszerese is lehet. Vezetőknek és a szakapparátus dolgozóinak egyaránt van félnivalójuk.

Apáti-Tóth Kata, a társaság szóvivője a lappal azt közölte: a postai piac 2013. január 1-jei liberalizációja után cégük "kiemelt szempontja, hogy a versenykörülmények között is megfelelő hatékonysággal működő, és a piaci igényekre gyorsan reagáló szervezetet alakítson ki." Ennek érdekében a vállalat "megkezdte tevékenységének átvilágítását, és a hatékonyságnövelés szempontjából releváns intézkedéseket tesz". Ezek "része lehet egyes tevékenységek racionalizálása, korszerűsítése". Az idén az irányítási és az adminisztrációs területek racionalizálására, hatékonyabb működésének kialakítására koncentrálnak. Ez pedig "szervezeti átalakításokkal, esetenként a vezetői szintek és a háttérapparátus létszámának csökkentésével jár".

A 33 ezer főt foglalkoztató vállalat alaposan felkészült a létszámcsökkentésre. Éves beszámolója szerint legalábbis a 14,2 milliárd forintos céltartalékból 2,8 milliárd forintot a "létszámracionalizálással, valamint a 40 éves szolgálati idővel rendelkező nők kedvezményes nyugdíjba vonulásával összefüggésben" a felmentési bérekre és járulékokra tettek félre, további 339,9 millió forint céltartalékot a végkielégítésekre és járulékokra különítettek el - írja az újság.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.