brusszel


NFM: 55 milliárd balesetek megelőzésére

Figyelő Online
2013.12.11  14:50   
mail
nyomtatás
Az Új Széchenyi Tervben a már megkötött támogatási szerződések alapján 55 milliárd forint áll rendelkezésre a személyi sérüléses balesetek megelőzését célzó beruházásokra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
A minisztérium tájékoztatása szerint Fónagy János, az NFM parlamenti államtitkára az "Új évtized, új kihívások a közlekedésbiztonságban" című konferencián szerdán kifejtette: a baleseti gócpontokban végrehajtandó beavatkozásokra a közútkezelő, a vasúttársaságok és a rendőrség szakemberei tettek javaslatot.

Az első ütemben előkészített újabb fejlesztések megvalósításával a programra fordítható összeg 72 milliárd forintra nőhet.

A kormány kiemelt jelentőségű feladataként tartja számon az emberi élet védelmét.

A tavalyi évre az egy évtizeddel korábbi adatokhoz képest kevesebb mint felére csökkent a közúti balesetben elhunytak száma. 2011-ben egyetlen esztendő alatt 14 százalékkal sikerült visszaszorítani a halálos áldozatok számát - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.