brusszel


Az európainál kevésbé nőtt a hazai élelmiszerek és vegyiáruk átlagára

Figyelő Online
2013.09.11  17:40   
mail
nyomtatás
Magyarországon 2,6 százalékkal nőtt az élelmiszerek, háztartási vegyiáruk és kozmetikumok átlagára az idei második negyedévben a tavalyi hasonló időszakhoz képest, míg Európában a drágulás átlagos mértéke 2,7 százalékos volt - közölte a Nielsen piackutató szerdán az MTI-vel.
A társaság 21 európai országot vizsgáló nemzetközi elemzése szerint 11 országban regisztráltak a magyarországinál nagyobb áremelkedést. A legmagasabb, 8,4 százalék Törökországban volt a mutató, ezt követte Finnország 6,0 és Ausztria 3,8 százalékkal.

Az átlagárak Görögországban és Norvégiában csökkentek, Lengyelországban nem változtak, 18 országban nőttek, a drágulás üteme azonban több helyen lassult. Az infláció legnagyobb mértékben Magyarországon csökkent negyedéves összehasonlításban, míg a növekedés üteme Finnországban emelkedett ki - idézi a közlemény Jean-Jacques Vandenheedet, a Nielsen európai kiskereskedelmi tanácsadási igazgatóját.Tavaly húsvét a második negyedévre esett, az idén viszont az elsőre, az elemzés szerint ez a naptári hatás is okozta, hogy a 21 vizsgált ország közül az élelmiszerboltok 18-ban a mennyiséget tekintve kevesebb árut adtak el ebben az évben a második negyedév során, mint tavaly április-június között.

A magyarországi élelmiszerüzletek a második negyedévben 2,8 százalékkal adtak el kevesebb napi fogyasztási cikket, mint az előző év hasonló periódusában, míg a vizsgált európai országok átlaga mínusz 1,5 százalék.Érték szempontjából Magyarországon stagnált az élelmiszer-kiskereskedelem bevétele nominálisan, Európában átlagosan 1,2 százalékkal nőtt a tavalyi második negyedévhez viszonyítva.Az értékben mért nominális forgalom a második negyedévi adatok alapján 9 országban nőtt, Magyarország mellett öt országban stagnált, míg negatív volt a trend Csehországban, Görögországban, Írországban, Lengyelországban, Olaszországban és Szlovákiában.

A Nielsen "Growth Reporter" címmel negyedévenként teszi közzé elemzését az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum európai kiskereskedelmi forgalmáról, huszonegy fejlett európai ország, köztük Magyarország adatai alapján. A vizsgált országok: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia és Törökország.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.