brusszel


Nőtt a Harley-Davidson nyeresége a második negyedévben

Figyelő Online
2013.07.25  16:19   
mail
nyomtatás
Javuló eredményről számolt be a második negyedévben az amerikai Harley-Davidson Inc. motorkerékpár gyártó vállalat elsősorban a legfontosabb piacán, az Egyesült Államokban elért eladási sikereknek tulajdoníthatóan.
A második negyedévben a Harley-Davidson 1,79 milliárd dollár, az előző évinél 3,4 százalékkal nagyobb értékesítési árbevétel után 271,7 millió dollár nyereséget ért el, részvényenként 1,21 dollárt, szemben az egy évvel korábbi 247,3 millió, részvényenként 1,07 dollárral.

Éves eladási előrejelzését a vállalat nem módosította, ami arra utal, hogy a harmadik negyedévben már nem számít eladásai jelentősebb felfutására. A negyedik negyedév hagyományosan már csak elenyésző adatokkal szokott hozzájárulni az éves motorkerékpár eladásokhoz.

A Harley-Davidson az idén globálisan 259-264 ezer motorkerékpár eladására számít. Tavaly 247 625, 2011-ben pedig 233 117 motorkerékpárt adott el a Harley-Davidson. A cég eddig a legtöbb motorkerékpárt 2006-ban adta el, mintegy 350 ezer darabot.

A válság éveiben alaposan megcsappant a kereslet a Harley-Davidson 8-30 ezer dolláros motorkerékpárjai iránt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.