brusszel


Novemberben csökkentek az árak

Figyelő Online
2013.12.11  09:05   
mail
nyomtatás
A fogyasztói árak novemberben 0,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban és az előző hónaphoz, októberhez képest 0,1 százalékkal csökkentek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
A 0,9 százalékos éves infláció megegyezik az előző havi adattal, a fogyasztói árak havi csökkenése pedig 0,3 százalékos volt októberben. Novemberről 0,4 százalékos szezonálisan kiigazított havi és 3,5 százalékos éves összevetésű maginflációt jelentett a KSH, mindkét mutató nőtt az októberi 0,1, illetve 3,4 százalékhoz képest.A szerdai adatismertetés előtt a legtöbb londoni befektetési és elemzőház stagnáló, illetve a 0,9 százalékos októberi tizenkét havi ütemtől néhány tizeddel lefelé vagy felfelé eltérő éves inflációt jósolt a novemberre, és azzal számol, hogy a háztartási közműszolgáltatások novemberi díjcsökkentése decemberben és januárban jelenik meg teljes mértékben a fogyasztói árakban.Idén novemberben 2013. októberéhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek.

Csak decemberben lesz érezhető a rezsicsökkentés
Az átlagnál nagyobb mértékben, 1,4 százalékkal csökkent a háztartási energia ára. Azonban a vezetékes gáz és az elektromos energia árának novemberi 10 százalékos csökkentése majd csak a decemberi, míg a távfűtésé a november-januári árindexben jelenik meg. Ennek oka, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően az árváltozás akkor kerül kimutatásra a hazai fogyasztóiár-indexben, amikor a háztartásoknak az új árat tartalmazó számlát ki kell egyenlíteniük. Októberrel összehasonlítva 8,5 százalékkal csökkent a távfűtés, 0,2 százalékkal az áram és 1,0 százalékkal a vezetékes gáz ára.Az élelmiszerárak az átlaggal megegyezően, szintén 0,1 százalékkal mérséklődtek. Árcsökkenés volt megfigyelhető az étolaj (4,9 százalék), a liszt (4,8 százalék), a cukor és az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldségek, gyümölcsök (2,1-2,1 százalék), valamint a sertéshús (1,7 százalék) esetében - írta közleményében a KSH.

Esett a cukor ára, nőtt a cigié
A múlt hónapban növekedett a sajt (2 százalék), a száraztészta (1,6 százalék) és a tej (1 százalék), valamint a szeszes italok, és a dohányáruk (1 százalék) ára. Szintén áremelkedés volt a ruházati cikkek körében (0,8 százalék), főleg a szezonváltás következtében. A szolgáltatások esetében kismértékű drágulás volt megfigyelhető (0,2 százalék).Az egyéb cikkek körében (lakás, háztartás- és testápolási cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, kulturális cikkek) átlagosan 0,5 százalékkal csökkentek az árak, ezen belül az üzemanyagokért 1,9 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.A tartós fogyasztási cikkek árai 0,1 százalékkal mentek lejjebb.Egy év alatt, azaz 2012. novemberéhez viszonyítva az élelmiszerárak az átlagosnál kisebb mértékben, 0,4 százalékkal emelkedtek. Ezen belül nőtt a sajt (8,2 százalék), a tej (6 százalék) és a sertéshús ára (2,2 százalék). Árcsökkenés következett be viszont a liszt (17,6 százalék), a tojás (13,7 százalék), valamint a cukor (11,5 százalék) esetében.Az átlagosnál nagyobb mértékben, 10,6 százalékkal emelkedtek a szeszes italok, dohányáruk árai. Ezen belül 18,4 százalékkal drágultak a dohányárúk, 9,2 százalékkal a borok és 1,2 százalékkal tömény italok.

A szolgáltatások esetében, 4 százalékos emelkedéssel, szintén átlag feletti volt az árnövekedés, de ezen belül a víz-, a csatorna- és a szemétszállítás díja átlagosan 11 százalékkal csökkent, míg a helyi tömegközlekedés 4,9 százalékkal került többe.A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 1,8 százalékkal, a ruházkodási cikkekért 1,2 százalékkal, az egyéb cikkekért 0,4 százalékkal kellett kevesebb fizetni. Ez utóbbin belül a járműüzemanyagok ára 2,7 százalékkal csökkent.A háztartási energia esetében 10,3 százalékos árcsökkenés volt megfigyelhető, a kategórián belül a távfűtés ára 17,7 százalékkal, a gáz ára 10,9 százalékkal, az elektromos energia ára 10,3 százalékkal csökkent 12 hónap alatt.Az Európai Unió 28 tagországában 2013. októberében a fogyasztói árak a harmonizált előzetes adatok szerint átlagosan 0,9 százalékkal voltak magasabbak, mint 2012. októberében. A legkisebb árváltozás Görögországban (-1,9 százalék) és Bulgáriában (-1,1 százalék), a legnagyobb az Egyesült Királyságban és Észtországban (2,2-2,2 százalék) volt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Infláció KSH

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.