brusszel


Nyolc nap alatt három vese

Figyelő Online
2013.07.11  14:22   
mail
nyomtatás
Három gyereken végeztek sikeres veseátültetést nyolc napon belül a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján - tudatta az intézmény csütörtökön a honlapján. A közlemény szerint egy 17 éves, egy 8 éves és egy 7 éves gyerek kaphatott új szervet, és már mindhárman hazamehettek a kórházból.
Langer Róbert, a klinika igazgatója elmondta: két gyermekvesét még a július 1-jei végleges Eurotransplant-csatlakozás előtti napokban, gyors egymásutánban, a korábbi egyezményeknek megfelelően kaptak a nemzetközi szervezettől. A két szervet két, 15 kilós kisgyermek kapta meg. Megjegyezte, a többi között épp az ilyen alacsony súlyú gyermekeknél jelent segítséget az Eurotransplant-tagság, hiszen egy nagyobb közösség segítségével több esély van a legmegfelelőbb donorszerv megtalálására.

Nyolc napon belül ez volt a harmadik gyermekvese-átültetés a klinikán, mivel egy 17 éves fiatal hazai donor segítségével kaphatott új szervet. Szabó Attila, a műtéti előkészítésben és az utógondozásban részt vevő I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika docense elmondta: a 17 éves fiatal esetében veleszületett, genetikai hátterű vesebetegség miatt vált szükségessé a szervátültetés, míg az egyik kisebb gyerek veleszületett húgyúti eltérésből fakadó veseelégtelenséggel küzdött, a másik pedig túl kicsi, nem megfelelően kifejlődött vesével jött világra.

A Semmelweis Egyetemen idén már hét 18 évesnél fiatalabb kaphatott új vesét, az pedig ritkaság, hogy nyolc napon belül három gyerek is áteshetett vesetranszplantáción, három különböző donornak köszönhetően. A szervátültetésen átesett gyerekeknek kezdetben hetente, majd ritkábban, végül kéthavonta kell utógondozásra járniuk.
Magyarország 2013. július 1-je óta teljes jogú tagja az Eurotransplantnak, ami azt jelenti, hogy már nemcsak a kijelölt betegcsoportokba tartozók kaphatnak új szervet a nemzetközi szervcsere-együttműködés keretében. A teljes jogú tagság életbelépése után az első eurotransplantos vese a megszokottól eltérően nem repülőgéppel, hanem autóval érkezett a Semmelweis Egyetem transzplantációs klinikájára, mivel ez volt a gyorsabb megoldás.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.