brusszel


Okostelefon, okosóra, okosfűtés

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.02.21  11:23   
mail
nyomtatás
Gyors terjeszkedés következhet a Nest Labs számára, amely távoli vezérelhetőségével, egyszerűségével és intelligenciájával forradalmasította az otthoni fűtésszabályozókat. Ezek az amerikai energetikában máris érezhető megtakarítást hoznak.
A legtöbb klasszikus sci-fi író dédelgetett vágyálma volt évekkel ezelőtt a teljesen automatizált otthon, amelyben internetre kapcsolt, helyettünk gondolkodó és rólunk gondoskodó eszközök vesznek minket körül. Igaz, akad olyan tudományos-fantasztikus novella, amelyben a sarkvidéki kutatóállomáson az azt vezérlő számítógép paradoxont kap feladványul: a gép így lefagy, az állomás lakói pedig megfagynak.

Az innováció globálisan is robbanhat, miután a Google pár hete, január közepén 3,2 milliárd dollárnyi készpénzért (!), azaz közel 740 milliárd forintért megvásárolta a 2010-ben alapított vállalatot. A Nest Labs egy termosztátokat és füstérzékelőket forgalmazó startup, amely a háztartások talán két legunalmasabb eszközét forradalmasította e rövid idő alatt. A Nest két alapítója: Tony Fadell, az iPod atyja és az iPhone és iPad kiötlőjeként számon tartott Matt Rogers. Az Apple-fióka Nest jelenleg 200 fős csapatából mintegy 100-an az Apple mérnöki gárdájából érkeztek. Ennek pozitív hatása fő termékükre, a Nest Learning Thermostatra rányomta a bélyegét: az az iPhone-hoz hasonlóan pofonegyszerű kezelhetőséget kapott. Ezzel a harminc éve kezelőfelület-fejlesztés nélkül toporgó termosztátipar állóvizét sikerült teljesen felkavarniuk. A termosztátok által szabályozott hűtő-fűtő rendszerek adják a lakások energiafogyasztásának több mint felét.


Az energiatudatos vásárlók legjobb választása - a Nest előtt - a programozható fűtésszabályozó volt, amely egy előzetesen beállított terv vagy később a szokásokat figyelő intelligencia alapján módosította a lakás hőmérsékletét. Azonban a valóságban az ilyen programozható termosztátok legtöbbje beállítatlanul (!) üzemel, mert a mérnökök nem a felhasználók fejével gondolkodva tervezték bonyolult készülékeiket. A Nest alapítói viszont létrehoztak egy a mi szokásainkhoz, energiaigényeinkhez és az időjáráshoz automatikusan alkalmazkodó termosztátot, amelyen csupán egy tekerőgomb van, amit fel-le kell csavarni: akár helyben, akár okostelefonon, távolról is.

További részletek a Figyelő 2014/08-ik számában.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200