brusszel


Orbán: hat-hét közműcég visszavásárlásáról tárgyalunk

Figyelő Online
2013.09.20  08:43   
mail
nyomtatás
Jövő tavasszal kerülhet a parlament elé a közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvényjavaslat, amelyet akár még a választás előtt elfogadhatnak a képviselők - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő szerint a készülő törvény a rezsicsökkentésnél is nagyobb vitákat fog kiváltani a nemzetközi térben. A kormányfő beszélt arról is, hgy 6-7 közműcég visszavásárlásáról is tárgyal a kormány.
A kormányfő szerint a készülő közmű-szolgáltatási törvény - amelyen öt éve dolgoznak - a rezsicsökkentésnél is nagyobb vitákat fog kiváltani nemzetközi szinten, holott vannak nyugat-európai példák. Ezek között említette a dán távfűtés működését, amelyben a magáncégeknek vissza kell fordítaniuk a hasznot a rendszerbe. A miniszterelnök úgy látja, külön kell választani a működést és a fejlesztést fedező bevételt, valamint a profitot, meggyőződése szerint ugyanis Magyarországon jelentős haszonnal működnek a szolgáltatók.

"Az engem nem hat meg, hogy ők azt állítják, a lakossági üzletágon nincsen profitjuk, miközben a magyar energiapiacon jelentős profitot tesznek zsebre. Akkor méltóztassanak alkalmazkodni a saját működésükben úgy, hogy a lakosságnak olcsóbb legyen az energia" - fogalmazott, feltéve a kérdést - a magas magyar rezsiárakra utalva -, hogy "miért csak a magyarok járnak megint pórul"?
A közmű-szolgáltatási jogszabályról szólva megjegyezte, "az európai jogon kifent jogászi logikája szerint" nem egészséges, ha árszabályozási kérdéseket kétharmados törvény szabályoz, de a Fidesz-frakcióban senki sem bízik a szocialistákban, hiszen egyszer már privatizálták az energiaszolgáltatókat, utána engedték, hogy az árak az egekbe szökjenek, majd sorozatosan árat emeltek. Ezért alakult ki egy olyan reflex a képviselőcsoportban, hogy a szocialistákkal szemben kétharmados törvénnyel lehet megvédeni az embereket - mondta. Orbán Viktor a rádióinterjúban közölte azt is, hogy a kormány folyamatosan tárgyal hat-hét nagyon komoly, korábban privatizált közműcég visszavásárlásáról, állami kézbe vételéről. Konkrét vállalatneveket nem említett, de úgy fogalmazott: "a vízműveknél is ez a helyzet és a szemétszolgáltatásnál is".


A kormányfő szavai szerint ha megmarad a társadalmi támogatottság, egy-két év múlva közösségi tulajdonban lévő közszolgáltatási rendszer működhet Magyarországon. Felidézte egyúttal, hogy már korábban visszavásárolták a pécsi és a budapesti vízművet, és tárgyalnak Főgáz-ügyben is. Felvetette továbbá azt is, hogy az energetikai hivatal alá kellene szervezni a villamosenergia- és a gázelosztás alapvető adatait - amelyekkel ma a magáncégek rendelkeznek -, hogy az államnak naprakész információi legyenek. Mint fogalmazott, "most szerszámozzuk fel a rezsihivatalt". Ismét megerősítette a fogyasztóvédelem megerősítésének szükségességét is.
A közműcégeknek a nonprofittá alakítással kapcsolatos várható reakcióját firtató felvetésre Orbán Viktor úgy válaszolt: "ilyenkor kell megfelelő nagyságú bicepsszel rendelkeznie az állami rezsihivatal vezetőjének". Az általa használt rezsiharc kifejezés alátámasztására megjegyezte, hogy ő is folytatott "barátságosnak tűnő, de brutális" tárgyalásokat nagy nemzetközi cégek "morózus hangulatban, felfegyverkezve" megjelenő vezetőivel. Elmondta továbbá, hogy az idén télen is biztosítanak majd - a zömében állami erdőkből kitermelt - szociális tűzifát a piaci ár alatt, az önkormányzatokon keresztül. Az ezt szolgáló költségvetési keretet idén megkétszerezték, így mintegy kétmilliárd forint értékű szociális tűzifát fognak szétosztani - ismertette a miniszterelnök.
Hozzátette, a szén esetében is hasonló rendszerben gondolkodnak. Ráadásul - bár a kormányon belül is vita van róla - a szénbányászatot a jövő szempontjából fontos területnek tartja, és szeretné, ha legalább a szociálisszén-ellátást biztosító újabb, kisebb bányák nyílnának meg. "Erről tárgyalások zajlanak, készülődünk itt is egy váratlan tettre" - fogalmazott.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy nem tartja elkerülhetőnek azt a csatát sem, amely a gazdasági szereplők rezsijének csökkentésével kapcsolatos. "A választások után a következő magyar kormánynak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy milyen eszközökkel tudjuk levinni az Amerikai Egyesült Államok energiaárszintjére a mi magyar energiaárszintünket". Hozzáfűzte, az Egyesült Államokban 30 százalékkal olcsóbb a gazdaság által használt energia ára, mint Európában.
A lakossági rezsicsökkentésről elmondta, az újabb, novemberi árcsökkentést követően, jövő év január 1-jétől ismét megvizsgálják, milyen adatokat produkálnak a rezsiszektorban működő vállalkozások, és "utána dönthetünk arról, hogyan tovább".


 

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.