Miért éppen Spéder Zoltán?

Egyre gyorsabban zajlik a takarékszövetkezeti és a postai folyamatok újragondolása. A Magyar Posta és az FHB stratégiai szövetségre lépett, illetve együtt megvette a Díjbeszedő csoportot. A takarékszövetkezetek kényszerű integrációja is lendületes menetrend mentén halad. Ám még mindig napirenden van az egész pénzügyi szektort foglalkoztató nagy kérdés, hogyan kaphatta meg ennek a világnak az irányítását, a folyamatokat tanácsadóként összefogó Spéder Zoltán FHB-elnök? Illetve merre tartanak a történések, van-e valami mesterterv, körvonalazódik-e már a végső cél? A Figyelő két részes írásának első részében a Magyar Posta helyzetére koncentrálunk! (Figyelő 9-14. oldal)


Váltásra felkészülni!

Nem mindenben fog megfelelni a kormányzati elvárásoknak a bankszövetségnél készülő javaslatcsomag, a futamidő és az állami szerepvállalás ügyében például mást gondolnak, mint a kabinet. Mint megtudtuk, a szövetségnél már formálódik a javaslatcsomag, ám abban nem tudták figyelembe venni azt a kormányzati óhajt, hogy a hitelek futamideje rövidüljön. Ezt egyszerűen nem tudjuk értelmezni - mondta erről lapunknak egy szakember, akinek első kézből vannak információi a tárgyalásokról. S az még hagyján, hogy mi nem értjük pontosan, mit akarnak, de a találkozókon úgy tűnt, a kormány képviselői sincsenek teljesen tisztában azzal, hogyan lehet megvalósítani azt, amit akarnak - tette hozzá. Ennek ellenére, amikor eddig szóba került a futamidő, a minisztérium emberei mindig megerősítették, hogy ez bizony része kell, hogy legyen a terveknek.
Azt sem tartják tudomásunk szerint opciónak a bankok, hogy az állam közreműködése - értsd, a költségvetés bevonása - nélkül rendezzék a forintosítás költségeit. Amit 400-600 milliárd forint közé saccol a különböző modellek alapján a bankszövetség - tudtuk meg megbízható forrásból. Vagyis a kormány elé egy olyan paksaméta kerül bő két hét múlva, ahol ebben a tartományban jelölik meg a költségeket. S amelyből a hitelt felvevőknek is részesedniük kell, abban a modellben például biztosan, amelyik a hitel felvételekor érvényes árfolyam szerint kalkulálja a költségeket. De nem csak az akkori árfolyam szerint számolják át, mibe kerülne a forintosítás, a modellek közötti eltérés lényegében azon alapul, milyen árfolyamot vettek figyelembe a szakemberek. (Figyelő 15-17. oldal)

Magyar foci: Orbán gulyása valójában kőleves

Bár Orbán Viktor szerint nem ez a helyes irány egyre többen közelítenek üzleti oldalról a labdarúgás felé Magyarországon is. A csapatok gazdasági alapon történő működtetéséhez egyelőre nem adottak a feltételek, részben politikai okokból, a tulajdonosok azonban kitartóan próbálkoznak.

Olyan környezetet teremtünk a magyar labdarúgásban, hogy a multinacionális cégek ellenállhatatlan vágyat érezzenek a csapatok támogatására - egy jelenlévő szerint ezt ígérte Orbán Viktor azon a felcsúti találkozón, amelyre a hazai élvonalbeli labdarúgóklubok tulajdonosait hívta össze még 2010 elején, nem sokkal a parlamenti választások előtt. Az akkor még csak miniszterelnök-jelölt szavaiból a befektetők egy része arra a következtetésre jutott, hogy a következő években végre megtörténik az, amire a szakma egy része már a rendszerváltás óta áhítozik: az új kabinet megteremti a labdarúgás üzleti alapú működésének feltételeit. A gazdasági megfontolások széleskörű elterjedése a magyar futballban azonban, mint mostanra kiderült, továbbra is hiú ábránd maradt. Sőt, számos, a területen ténykedő szakember szerint a magyar foci épp az ellenkező irányba mozdult el az előző három esztendőben. Ahogy a lapunk által megkérdezett szakértők, ágazati szereplők közül többen fogalmaztak: a hazai futballvilág talán a rendszerváltás óta nem volt olyan mélyen átpolitizált, mint napjainkban. Ennek megfelelően az üzleti alapú működéstől sem álltunk olyan távol az elmúlt majd negyed évszázadban, mint ami most egyes csapatoknál tapasztalható. Ráadásul az elmúlt három évben látszólag a kormányfő véleménye is változott: a hétvégén egy interjúban már úgy nyilatkozott, hogy a futball olyan, mint a bográcsgulyás, folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész. A magyar foci azonban valójában a népmeséből ismert kőleves: a semmiből elég sokan laknak jól, afelett pedig, hogy a források honnan érkeznek - különösen a politikusaink - nagyvonalúan átsiklanak. Más kérdés, hogy Orbán Viktor az említett találkozón nem beszélt teljesen a levegőbe, legalábbis, ami a sportág financiális helyzetének javítását illeti. Egyek szerint a hazai futballba talán soha nem áramlott annyi állami pénz, mint most. A probléma csak az, hogy a többletforintok sok esetben célzottan, néhány előre kiszemelt klubnál landolnak (ahogy egy forrásunk fogalmazott: Az a csapat, amelynek összes mérkőzésén ott ül a kormányfő, és a labdarúgó szövetség elnöke, könnyen gazdálkodhat két milliárdból). Ez pedig véletlenül sem kedvez az üzleti alapú működésnek. A jelentős mértékű állami dotáció azoknál a csapatoknál, amelyek ezt kapják, nem teszi szükségessé a költségek valós bevételekhez történő igazítását, a támogatásból kimaradó csapatokat pedig versenyhátrányba jutatja, és egyben arra készteti, hogy - amennyiben szeretnének versenyben maradni - szintén többet költsenek, mint amennyi befolyik a nézőktől, szponzoroktól, vagy éppen a televíziós jogdíjakból. (Figyelő 32-37. oldal)

Kapcsolódó cikkek