brusszel


Óriási meglepetések a Manager Open ez évi döntőjén

Figyelő Online
2013.10.14  16:56   
mail
nyomtatás
Az elmúlt hét végén, ragyogó őszi napsütésben, a korábbi évekhez hasonlóan az exkluzív Park Tenisz klub kiválóan előkészített 12 pályáin került sor a Menedzserek Országos Szövetsége által kilenc évvel ezelőtt létrehívott tenisz bajnokság idei döntőjére.
Amíg az első évben ez csupán egy félnapos versenyt jelentett idén már regionális elő versenyek sora előzte meg az országos döntőt.

Így Győr ,Kecskemét , Tordas , Orosháza , Siófok , Székesfehérvár ,Budapest , Debrecen és Szeged volt egy-egy területi menedzser tenisz bajnokságnak a házigazdája. A kiírás szerint a régiós viadalokból a legjobb 4 pár került fel a bajnoki táblára. Azok akik nem jutottak el idáig egyetlen helyi versenyen sem vagy nem tudtak egyiken sem elindulni , azok a nyílt táblán versenyezhettek.

A hagyományoknak megfelelően vegyes párosok külön is megmérkőztek egymással.

A bajnoki döntő megnyitóján Szabó György, a Menedzserszövetség elnöke üdvözölte a nagyszámú résztvevőket majd röviden utalt a szövetség főbb programjaira, jelezve hogy örömmel várják a leendő új tagokat. Hámori Tamás a Manager Open létrehozója , a Bajnokság versenyigazgatója köszönetet mondott az egész versenysorozatot támogató cégeknek. mindenek előtt a Synergon Nyrt-nek és a Földgázszállító Zrt-nak , továbbá a KPMG-nek , a HGD Kft-nek , a Béres Rt-nek , az Autó-Licit Kft-nek , és az IMPC Kft-nek. Külön is köszöntötte Blahó Áront a Synergon Nyrt marketing igazgatóját valamint Török Ferenc öttusa olimpiai bajnokot a verseny hagyományos - és legidősebb- résztvevőjét.

A versenyigazgató bejelentette , hogy a döntőre további vállalkozások is adtak támogatást , mégpedig , a székesfehérvári FOXCONN , a Wallis Motor Duna Kft , akik a két legújabb BMW prémium márkát állították ki, továbbá a DrCard egészségügyi szolgáltató cég , amelynek célja - amint azt Magyar Attila cégvezető röviden elmondta - a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége / MVGYOSZ / tagjainak ellátása a cégek és magánemberek összefogásával ezen életmentő kártyával.

Ezt követően Palásty Levente versenybíró ismertette a verseny lebonyolítási rendjét.

A Bajnoki tábla kiesési rendszerben zajlott és egy mérkőzés 6 nyert játékig tartott , míg az Open páros tábla csoportokon belüli körmérkőzéssel kezdődött , majd a legjobbak a főtáblán már kiesési formában játszottak. Mindezt a két tábla veszteseinek összevont Vigasz táblája követte. Külön mérkőztek meg egymással a versenyre vegyes párosban nevezett menedzserek.

A bajnoki címért folytatott párviadalok során , ahol egyedülálló módon ezúttal az összes vidéki helyszínről érkeztek indulók , már az első fordulóban meglepő eredmény született , ugyanis a mezőny egyetlen női páros tagja , a kecskeméti HungoCreative cég ügyvezetője Csávás Csilla , párjával Szűcs Enikővel legyőzték a rutinos debreceni Burai István - Halasi Csaba kettőst.

A legjobb 4 közé jutásért folytatott mérkőzések során a meglepetések tovább folytatódtak. A szegedi viadalt megnyerő a tavalyi országos harmadik Bozsik Attila - Hegyi József pár kikapott a kecskeméti Borbély János - Tánczos Zoltán kettőstől.
A székesfehérvári Pék Ferenc- Juhász László legyőzte a sokkal esélyesebb fővárosi Amberger Ádám - Kincses Attila alkotta párt. Egy másik döntőbeli újonc pár , az ugyancsak kecskeméti vállalkozó Csányi Szabolcs - Janisovics Sándor páros pedig a budapesti viadalt simán megnyerő Hegyi testvéreket verték meg.

A döntőbe már a papírformának megfelelően a tavalyi bajnok a győri Birtha Gábor - Somogyi Zsolt győri kettős valamint Csányiék kerültek. Itt viszont ismét váratlan eredmény született , mert a kecskeméti Csányi - Janisovics páros magabiztos játékkal a győzelmet és ezzel a 2013-évi Menedzser Bajnok címet is elnyerte.

A győztespárnak az óriási serleget Szabó György nyújtotta át.

A fentiek alapján az országos pontverseny díjkiosztására is sor került , amelyet a döntőbeli váratlan győzelmével a Csányi - Janisovics kettős nyert meg 16 ponttal.

Az ezért járó jutalmat , egy - egy darab európai repülő jegyet , a Neckermann Utazási Iroda ajándékát dr Kanizsai Zsuzsa , a cég értékesitési veztője nyújtotta át.

A második helyet a Birtha - Somogyi pár nyerte el 11 ponttal. Nyereményüket az Abigail Galéria felajánlását, 1-1 gyönyörű fametszetet, Hajdú Katalin tulajdonos megbízásából Hámori Tamás adta át. A harmadik helyezett Borbély - Tánczos pár / 7 pont / nyereménye a Wallis-Motor Duna Kft ajándéka 1-1 hétvégi BMW vezetésre szóló kupon volt, amelyet Kasznár Milán ,a cég marketing vezetője adott át részükre.

A Nyílt táblán ugyancsak színvonalas küzdelmekre került sor. Itt az első forduló legizgalmasabb mérkőzése kétségtelenül a Zoltán György és fia Bence 7 : 6-os győzelme volt a debreceni Szabó Tibor - Papp László ellen. Az elődöntő itt is érdekesen alakult.

Az alsó ágon két , a menedzser versenyeken gyakran szereplő , páros jutott mégpedig a Juhász István - Nógrádi András valamint Kenyeres János , az Indicator Rt vezérigazgatója igaz új párral. Imre László személyében. Közülük ezúttal Juhászék kerültek a döntőbe. A másik ágon két " új "páros szerepelt a Morgan Stanley alelnöke Erdei Marton és Wágner Vince továbbá a róla elnevezett Opel szalon tulajdonosa Schiller Gábor kollegájával Lengyel Zsolttal. A várakozásnak megfelelően Erdeiék nemcsak az elődöntőt , de a döntőt is megnyerték. A győztes párnak a kupákat Szakály Melinda ,
az MVGYOSZ elnök asszonya adta át.

Idén a Vigasz verseny is küzdelmes mérkőzéseket hozott. Érdekesség ,hogy a mezőnyben hét kecskeméti pár indult és jól is szerepeltek. Hiszen rajtuk kívül csak a Burai-Halasi debreceni kettős jutott a legjobb 4 közé. Ők itt újabb győzelmet arattak a Balogh Csaba - Szabados Tamás kettős ellen , míg a döntőben az Orosz Béla -Tóth Jenő párost legyőző Oroszi János - Károlyi Tibor ellen már nem tudták a korábbi jó játékukat megismételni. Az első helyezetteknek járó díjat Pintér Balázs , a Menedzser Alapítvány vezetője nyújtotta át.

A vegyes párosban a várakozásnak megfelelően a Gránit Bank vezető menedzsere Moravecz Márta és Bartha Richárd kettős győzött , a második helyen a budapesti Dudics Júlia - Bartók János végzett. A harmadik helyezett a kecskeméti Bebők Márta - Szemerédi János pár lett. Negyedik helyet a fővárosi Énekes házaspár míg ötödiket a tatabányai Király
házaspár alkotta kettős ért el.

Az egyes számok nyertesei és helyezettjei , a gyönyörű serlegeken és érmeken kívül, a a Gold Life Kft ingyenes menedzser szűrési lehetőségét valamint a Ganoterma termékeit , a Corinthia szálloda ebéd és fürdő meghívásait , az Euroital Kft gyümölcs pálinkáit az Autó-licit Kft ingyenes állapotfelmérésre vonatkozó kuponjait , az Isostar Kft ajándék csomagjait , a Piac&Profit éves előfizetéseit továbbá a Béres Rt jóvoltából termék ajándék csomagokban részesültek. A bajnoki tábla résztvevői, ezen felül , a Stefa - Pack Rt által feliratos pólót is kaptak. A labdákat a www.teniszlabda.hu on-line cég , a környezet kímélő ajándék táskákat a www.baratunkafold.Ökotáska Kft
biztosította.

Többen is megjegyezték a Menedzserek Országos Teniszbajnoksága évek óta nemcsak a legjobban szervezett de legszebben díjazott szabadidős , társasági teniszverseny Magyarországon..

A médipartnerek közül ki kell emelni a Duna TV-t , amelynek stábja ezúttal a budapesti regionális versenyről készített interjút Hámori Tamás versenyigazgatóval aki ebben már jelezte hogy a tervek szerin jövőre a sorozat nemzetközivé bővül. A Figyelőt előállító MedaCity Magyarország Kft és a Privát&Profit Kiadó Kft ahogy minden egyes regionális viadalon ezúttal is a legfrissebb lapszámaival látta el az indulókat valamint a szép számban kilátogató hozzátartozókat , ismerősöket , barátokat és üzlettársakat.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.