brusszel


Öt év után ismét Intercity-vel utazhatunk Zalaegerszegre

Figyelő Online
2013.12.15  16:53   frissítve: 2013.12.15 17:42
mail
nyomtatás
Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően öt év után vasárnaptól ismét közlekednek Intercity vonatok Zalaegerszeg és Budapest között, és ezen a távon a menetidő is lényegesen lerövidül.
Magyar Péter, a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. személyszállítási központjának vezetője vasárnap délután a zalaegerszegi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón elmondta: a pályavasúti fejlesztések és a személykocsik korszerűsítése tette lehetővé a kedvező változásokat. Az eddigi hét vonatpár mellett most már naponta négy - vasárnaponként öt - Intercity járat közlekedik Zalaegerszeg és Budapest között, a menetidő alig három órára rövidül - tette hozzá.

A vasúti pálya fejlesztései közül először elkészült az Őrihodos és Boba közötti szakasz nagysebességű közlekedést lehetővé tévő felújítása, majd megépült a bobai deltavágány, ami biztosítja, hogy irányváltás nélkül mehessenek a vonatok Budapest felé. A napokban pedig befejeződött a Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár közötti vonal korszerűsítése, amelynek köszönhetően Tárnok és a főváros között már két vágányon közlekedhetnek a vonatok.

Megemlítette, hogy a zalai megyeszékhelyet érintő járatbővítés azért is indokolt, mert a pályaépítések okán lelassult közlekedés miatt hat-nyolc év alatt 30-40 százalékkal csökkent a zalaegerszegi utasok száma. Ezt most minőségi szolgáltatásokkal igyekeznek újból növelni, s ennek egyik lépése volt a korábban bevezetett ütemes menetrend, azaz a kétóránkénti járatok indítása Budapest és Zalaegerszeg között.A felújított kocsik nagy részében már van, a többiben februárig építik ki az ingyenes internetelérést, de biztosított ülőhelyek és klimatizált, hangszigetelt kocsik szolgálják az utasokat. A közeljövőben pedig már nemcsak az Intercityken, hanem a gyorsvonatokon is felújított kocsik közlekednek majd - jelezte a vasúti szakember.

A Mariborból érkező és Budapestre tartó új Citadella Intercity indulásához kapcsolódóan tartott tájékoztatón Vigh László, a választókerület parlamenti képviselője (Fidesz-KDNP) azt mondta: a fejlesztésnek köszönhetően időben közelebb került egymáshoz a főváros és a zalai megyeszékhely. Hozzátette, hogy leginkább az egyetemistáknak, munkavállalóknak nagyon fontosak ezek az újdonságok, amelyek nemcsak Zalaegerszeg, de az egész térség számára jelentős változások.

Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a gyorsabb, kényelmesebb és minőségibb közlekedés fejlesztése remélhetőleg nem áll meg. A zalai megyeszékhely ugyanis idén pályázott a KÖZOP program forrásaira egy intermodális csomópont tervezésére, amelynek megvalósítása lehetővé tenné az autóbuszos és a vonatközlekedés együttműködését.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.