brusszel


Ötcsillagos minősítést kapott a Harkányi Gyógyfürdő

Figyelő Online
2014.02.28  14:47   
mail
nyomtatás
Az adható legjobb, ötcsillagos minősítést kapta meg a Harkányi Gyógyfürdő a Magyar Fürdőszövetségtől, az ezt igazoló táblát Mogyorósi Ferenc, a szervezet minősítő szakbizottságának elnöke és Imri Sándor független polgármester leplezte le a létesítményben pénteken.
Mogyorósi Ferenc az eseményen elmondta: a fürdőszövetség a gyógyfürdő környezetének, vízminőségének, a szolgáltatások sokrétűségének és színvonalának, a műszaki felszereltségnek, s egyebek mellett az alkalmazottak felkészültségének, azon belül idegennyelvtudásának felmérése alapján hozta meg döntését.

Kesjár János, az üzemeltető Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, a minősítéstől a fürdő ismertségének növekedését, illetve azt várják, hogy nemzetközi viszonylatban is a legjobb gyógyfürdők közé kerüljön Kitért arra, hogy az 1823 óta működő, tavaly mintegy 550 ezer látogatót fogadó létesítmény fejlesztésére hétéves stratégia készül, amelyben célul tűzik ki a gyógymedencék és a gyógyszolgáltatások körének bővítését is.

Kesjár János megjegyezte, az önkormányzat tulajdonában lévő Harkányi Gyógyfürdő Zrt. nyereségesen működik, 2012-ben 928 millió forint árbevétel mellett 40 millió, tavaly valamivel egymilliárd forint feletti bevétel után 70 millió forint nyereséggel zárt. Imri Sándor polgármester arról szólt, hogy a városnak a múltját, a jelenét és a jövőjét is a fürdő jelenti, ezért az önkormányzat minden tőle telhetőt megtesz a színvonal, az ötcsillagos minősítés megtartásáért. E munka szempontjából is kedvezőnek nevezte, hogy a kormány átvállalta Harkány adósságát is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.