brusszel


OTP: Csányi nem vonul vissza

Figyelő Online
2013.07.21  18:19   
mail
nyomtatás
Csányi Sándor nem fontolgatja távozást az OTP Bank éléről - így reagált a bank sajtófőnöke vasárnap az MNO.hu értesülésére, amely szerint az OTP elnök-vezérigazgatója visszavonulásra készül.
A Magyar Nemzet Online vasárnap azt írta, hogy értesülése szerint Csányi Sándor komoly szívműtéten esett át februárban, és emiatt határozott a visszavonulásról. "Az OTP nevében határozottan cáfolom a bank elnök-vezérigazgatójának egészségi állapotáról, és esetleges visszavonulási szándékáról szóló híreszteléseket" - reagált a pénzintézet sajtófőnöke.

Az OTP bank első embere a héten nagy mennyiségben adott el a tulajdonában lévő OTP-részvényekből. A mintegy 8 milliárd forint értékű ügyletet a bank közleményében azzal indokolták, hogy a pénzt Csányi Sándor agrárérdekeltségeinek fejlesztésére kívánja fordítani. Ugyanakkor a piacon részben azzal kötötték össze, hogy a devizahitelesek megsegítésére beharangozott intézkedések a bankok számára jelentős veszteséget okozhatnak, és ez indokolhatta Csányi részvényeladását.

Az OTP bank papírjainak árfolyama a múlt héten 16,75 százalékkal esett, 4200 forinton zárt pénteken.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.