brusszel


Ötvenmillió forint az artmozik támogatására

Figyelő Online
2013.12.21  16:09   
mail
nyomtatás
Huszonhét artmozi szakmai tevékenységét, valamint 40 művészfilm forgalmazását támogatja 50 millió forinttal az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A tárca kultúráért felelős államtitkárságának szombati közleménye felidézi, hogy az artmozik szakmai tevékenységének támogatására idén 30 milliós keretösszegre lehetett pályázni. Ebből 7 budapesti művészmozi összesen 7,1 millió forintot, míg 20 vidéki filmszínház 22,9 millió forintot nyert el.

A kormany.hu-n elérhető lista szerint a megítélt támogatási összegek 100 ezer és 2 millió forint között mozognak. 2 milliós támogatást kap a debreceni Apolló Mozi, a miskolci Művészetek Háza és a szolnoki Tisza pArt Mozi.

Az art besorolású filmalkotások forgalmazására kiírt pályázaton 20 millió forint állt rendelkezésre, ebből 40 film kaphat támogatást. A kiválasztott alkotások között van például Thomas Vinterberg Oscar-jelölésre esélyes filmje, A vadászat, Bernardo Bertolucci Én és te című alkotása, Francois Ozon A házban című thrillere, a tavalyi velencei filmfesztiválon díjazott The Master, Paul Thomas Anderson filmje, valamint a Nekem Budapest című magyar szekccsfilm is.

Az artmozik és az artfilmek forgalmazásának támogatását az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014-ben is folytatni kívánja - olvasható a közleményben.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.