brusszel


Paks: A szakhatóságot nem kérdezte a kormány

Figyelő Online - Jandó Zoltán
2014.01.23  12:12   
mail
nyomtatás
Egyeztet a szervezet- paksi beruházás miatt szükségessé vált - bővítéséről az Országos Atomenergia Hivatal, amelynek véleményét azonban előzetesen nem kérte ki a kormányzat sem az új blokkok szükségességéről, sem az orosz technológiáról.
Hetvenfős bővítésre lehet szükség az Országos Atomenergia Hivatalnál az új paksi blokkok építése idején - mondta a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fichtinger Gyula főigazgató. Az OAH vezetője szerint az új biztonsági felügyelőket, fokozatosan vehetik fel a jövőben. A szervezet bővítési igényét illetve ennek finanszírozási követelményeit már jelezte az illetékes hatóságok felé, a fejlesztésről jelenleg is egyeztetnek.

Persze mindez nem jelenti azt, hogy az OAH eddig nem foglalkozott a paksi bővítéssel. A szükséges jogszabály-módosítások, illetve biztonsági követelmények kidolgozásán túl sor került egyfajta ismeretbővítésre is. Ennek keretében megvizsgálták azt az öt atomerőműblokk alaptípust, amelyek a paksi bővítés során is szóba kerülhettek. A főigazgató újságírói kérdésre elmondta: a hivatal vizsgálata - amelybe a Roszatom által kínált AS 2006-os blokkat is bevonták - arra jutott, hogy mind az öt típus megfelel az atomerőművekkel szembeni általános elvárásoknak. Sorrendet ugyanakkor nem lehet felállítani az egyes technológiák között, erre még a közelmúltban végrehajtott stresszteszteket követően sem volt képes senki.

Más kérdés, hogy a kormányzat nem is kérte ki az OAH álláspontját sem abban, hogy szükség van-e a bővítésre, sem abban, hogy amennyiben épülnek új blokkok, milyen típust lenne érdemes választani. Egyébként - ahogy erre Fichtinger Gyula felhívta a figyelmet - a mai hazai jogrendszerben nem is szükséges az OAH támogatása egy ilyen döntéshez. Arról nem is beszélve, hogy mivel a kiválasztott alaptípust hozzá kell igazítani a helyi adottságokhoz, követelményekhez, egyelőre azt sem lehet egyértelműen eldönteni, működtethető-e egyáltalán itthon egy adott technológia.

A hivatal legfontosabb feladata 2014-ben -az új paksi blokkok előkészítésének megkezdése mellett - egyértelműen a már működő erőmű kettes blokk üzemidő-hosszabbításának elbírálása lesz. Erről Fichtinger Gyula elmondta: a hosszabbításra vonatkozó a kérelem beérkezett, és a végső döntést a törvényi szabályozás értelmében még idén meg kell hoznia az OAH-nak. A főigazgató emlékeztetett: a paksi 1-es blokk korábban már megkapta az engedélyt, amely alapján 2032-ig működhet tovább, hangsúlyozta azonban, hogy a korábbi pozitív döntést nem jelent automatikusan pozitív elbírálást a mostani esetben.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.