brusszel


Pert nyert a Főgáz az energiahivatallal szemben

Figyelő Online
2013.05.30  09:17   
mail
nyomtatás
A Népszabadság értesülései szerint az E.ON és a Főgáz is győzött másodfokon az energiahivatallal szemben az energiadíj-határozatok miatt indított eljárásban, mindez azonban nem befolyásolja a tarifákat.
A Népszabadság úgy tudja, a bíróság másodfokon is a Főgáznak adott igazat abban a persorozatban, amit az energiaszolgáltatók indítottak a Magyar Energia Hivatal év eleji energiadíj-határozatai ellen. A díjakról a Fővárosi Törvényszék döntése értelmében egy következő eljárásban kell az – új nevén – Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) döntenie.

Az azóta született törvények alapján azonban már nem határozati, hanem rendeleti formában. (A rendeletet nem kell adatokkal alátámasztania, és azt a bíróságon sem lehet már megtámadni.) A vesztes elsőfokú per után hozott törvények értelmében az új árak kihirdetéséig a jelenlegiek maradnak érvényben. A lap ismeretei szerint hasonló ítélet született május 22-én az E.ON gázszolgáltatói által indított hasonló perforduló során is. Szerdán a Főgáz mellett az áttételesen magyar magántulajdonú Magáz keresetének is hasonlóképpen helyt adtak. Mivel a Tigáz a kormányfő parlamenti felszólalását követő elsőfokú tárgyalásán visszalépett a keresettől, már csak a GDF Suez másodfokú perfordulója van hátra, amely szakértők szerint hasonló végkimenetelű lehet - írja a Népszabadság.

A perek megtörténtéről szóló információt Horváth Andrea, a MEKH kommunikációs munkatársa megerősítette a lapnak, de az ítéletek tartalmáról azok írásos kézhezvétele előtt nem kívánt nyilatkozni, ahogy a többi érintett sem.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.