Manapság, amikor többnyire intelligens szoftverekkel szereznek fontos információkat a gazdasági-politikai ellenfelekről, akár nosztalgiával lehet visszaemlékezni a sok évtizeddel ezelőtti lehallgatási ügyekre, amelyek során gyakran éveken át, aprólékosan megtervezett munkával, nem ritkán zseniális kreativitással lehetett - természetesen, az esetek többségében tökéletesen illegálisan kivitelezve - értékes tudáshoz jutni az ellenségről.

Előfordult, hogy az amerikai nagykövet saját kezűleg helyezte el a poloskát saját rezidenciáján - anélkül, hogy tudott volna róla. 1946-ban az akkori amerikai nagykövetnek, William Averell Harrimannek szovjet úttörők kedveskedtek egy méretes, fából faragott USA-címerrel. Az ajándék a nagykövet dolgozószobájába került, s csak hat évvel később derült ki, hogy éppen e tárgy segítségével hallgatják le a képviselet vezetőjét. Nem mellesleg, külön tanulmányt lehetne írni a szovjet idők államközi ajándékairól. Amint az néhány éve kiderült, a II. Erzsébet brit uralkodónak több évtizede, a szovjet műrepülő csapat által adott színes, elektromos szamovár sem elsősorban teafőzésre szolgált. A díszes lehallgató sok éven át, 2008-ig állt a királynő nyári lakában, a skóciai balmorali kastély egyik termében.

A 20. századi titkosszolgálati innovációs kísérletek közül azonban minden bizonnyal a legbizarrabb az volt, amikor a CIA az 1960-as években egy élő macskát alakított át négylábú lehallgatókészülékké. Sok millió dollárt költöttek a projektre, amelynek során sebészek mikrofont helyeztek a cirmos hallójáratába, a koponya alsó részéhez pedig aprócska rádiadó-implantátumot rögzítettek. Az első éles bevetésre a washingtoni szovjet nagykövetség közelében került volna sor, ám a zavarodott macskaügynököt másodpercekkel eleresztése után halálra gázolta egy taxi. Ezt követően a projektet hamar leállították.

A lehallgatási botrányokról a Figyelő 45-dik számában olvashat bővebben.

Kapcsolódó cikkek