brusszel


Rábólintottak a nagy Takarék-hadműveletre

Figyelő Online
2013.06.27  12:05   
mail
nyomtatás
Elfogadta csütörtökön az Országgyűlés a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényjavaslatot.
A kedden beterjesztett és kivételes sürgős eljárásban megtárgyalt, 214 igen és 42 nem szavazattal elfogadott jogszabály célja a preambulum szerint a takarékszövetkezeti szektor átalakítása, mivel annak tőkeellátottsága alacsony, szervezettsége és szolgáltatási szintje nem megfelelő és félő, hogy jelenlegi formájában nem lesz hosszú távon működőképes. A törvény rögzíti, hogy az állam fontos tulajdonosi pozíciót szerez a szektorban, de azt a rendszer átalakítására, professzionalizálására és átszervezésére használja. Az így feljavított és megerősített szektorban pozícióit megfelelő időn belül értékesíteni kívánja, ha a pozitív folyamatokat visszafordíthatatlannak látja.

A törvény értelmében létrejövő takarékszövetkezeti integráció két központi szerve a központi banki funkciókat már jelenleg is ellátó Takarékbank, a másik az újonnan létrejövő, a prudenciális szabályozással, intézményvédelemmel és szavatolótőke-szolgáltatással foglalkozó integrációs szervezet.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: takarék

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.