brusszel


Rekorddal zárt a Richter Egészségváros

Prevenció
Figyelő Online - Hornyák László
2013.10.31  06:30   
mail
nyomtatás
Rekorddal zárult az ötödik éve tartó Richter Egészségváros idei programsorozata. A szűrővizsgálatokon 12 ezren vettek részt, akik az egészségük védelme mellett közel 33 millió forintot gyűjtöttek kórházuk fejlesztésére.

Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs vezetője adta át az adományt Kerekes Lászlónak, a dombóvári Szent Lukács Kórház főigazgató főorvosának
Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs vezetője adta át az adományt Kerekes Lászlónak, a dombóvári Szent Lukács Kórház főigazgató főorvosának

Ahazai gyógyszergyártó vállalat öt éve indult kezdeményezése egyedülálló lehetőséget kínál az embereknek. Városról városra járva helybe viszi az egészségügyi szűrővizsgálatokat, amelyet az idén több mint 12 ezer alkalommal ki is használtak. A program különlegessége, hogy a rendezvényre látogatók a részvételükkel és aktivitásukkal a helyi kórházat is támogatták egy pontgyűjtés keretében. A városok példaértékű összefogásának köszönhetően az idén nőtt az adományok összege, de a program célja nem változott, elérni, hogy az emberek tegyenek valamit az egészségük megőrzéséért, valódi értékké váljon számukra.

A 12 ezernél több szűrővizsgálaton 3000 esetben mértek figyelmeztető értékeket a szakemberek. A legtöbben a kardiológiai vizsgálatokat vették igénybe, a 6000 koleszterinszint- és vérnyomásmérésből több mint 2000 esetben volt magas az érték. A betegeket az ott lévő szakemberek tájékoztatták a további szükséges teendőkről. A vizsgálatok során kiszűrtek magas száma is azt bizonyítja, hogy komoly lakossági igény van a szűrésekre, ám az ezekhez való hozzáférés nem minden településen érhető el könnyen, ez adja a Richter Egészségváros jelentőségét.


HÍRESSÉGEK AZ EGÉSZSÉGÉRT
A rendezvénysorozat védnöke Rudolf Péter Kossuth-díjas színművész, aki maga is sokat változtatott az életmódján az Egészségváros indulása óta. „Amikor az ember egy átfogó program keretében szembesül azzal, aminek a részleteit pontosan tudja, és a város egyszerre mozdul meg, az oda-vissza hat, s az rám is hat.” 

A színművész mellett 2009 óta a rendezvény állandó háziasszonyaként Jaksity Kata műsorvezető is aktívan támogatja a programot, maga is gyakran részt vesz a különböző szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon. „Sok hasonló rendezvény van, ahol az egészséges életmódról van szó, de nincs még egy olyan, amelyet összekapcsoltak volna jótékony céllal. Hiszen akik kilátogatnak ezekre a rendezvényekre, a saját egészségük óvása mellett pontokat gyűjtenek, amelyet forintosítunk, és az így összegyűjtött összeget a helyi kórház kapja meg” – mondta.

Az Egészségvárosok állandó csúcspontja Katus Attila aerobik-világbajnok tornája, aki fáradhatatlan energiával mozgatta át ez évben is a lelkes tömeget.

Keleti Andrea (középen) is pártolja a prevenciós programokat, ő is részt vett a vércukorszintmérésen
Keleti Andrea (középen) is pártolja a prevenciós programokat, ő is részt vett a vércukorszintmérésen


ÉLETMÓDVÁLTÁS
Az idén először Béres Alexandra és Keleti Andrea is csatlakozott a programhoz, akik a hétköznapokba egyszerűen beilleszthető életmód- és főzési tanácsokkal várták a hölgyeket. „Ennek az értékes programnak minden mozzanata arról szól, hogy segítse az embereket, mindenki megtalálja benne az önmaga számára fontosat. A szűrések mellett közelebb viszi az emberekhez az egészségmegőrzést.

Az előadásom nagyobb része a táplálkozásról szólt, de beszélek az életmódról is. Igyekszem praktikus tanácsokat adni a rohanó hétköznapokra, hogy akkor is egészségesen táplálkozzunk. Figyelmet próbálok fordítani a család minden tagjára, mert más-más helyzetben vagyunk, emiatt máshogy tudjuk megvalósítani az életünkben a változtatásokat, hogy sikerüljön hosszabb távon egészségesen élnünk” – jelentette ki Béres Alexandra fitneszvilágbajnok.

Keleti Andrea is kiemelten fontosnak tartja az egészségmegőrzést. „A fiatalokkal is meg kell értetni, hogy jobb a megelőzés, mint a betegség. Mindig szerettem az ilyen programokban részt venni, annál is inkább, mert amikor életemben először kaptam ilyen jellegű rendezvényre felkérést, néhány kollégámmal együtt mi is részt vettünk a szűrővizsgálatokon.

A bőrrákszűrésen Dobó Katával együtt vettünk részt, kiszűrtek bennünket, és műtétre is kellett mennünk. Ez olyan szembesülés volt, amitől magam is megdöbbentem. Ahol csak tehetem, támogatom ezeket a kampányokat” – szögezte le Keleti Andrea. A programsorozatról bővebb információt a www.egeszsegvaros.hu oldalon kaphatnak az érdeklődők.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.