brusszel


Rezsicsökkentés - Jogerősek a szolgáltatók bírságai

Figyelő Online
2013.09.25  08:50   
mail
nyomtatás
A Tigázé kivételével az összes olyan hatósági eljárás befejeződött az utóbbi napokban, amely az áram- és gázszolgáltató társaságok számlájának formátumáról szólt - tudta meg a Népszabadság Fülöp Zsuzsannától, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivőjétől.
A lap szerdai cikke szerint az E.ON-nak 7 millió, az EDF Démásznak pedig 3 millió forintos bírságot kell fizetnie amiatt, mert a februárban hozott számlaképrendelet és az átállásra adott kéthetes határidő elteltével a fogyasztóknak kiküldött számláik nem százszázalékosan feleltek meg az új előírásoknak.

A két cég nem indít bírósági keresetet az eljárás miatt. A Főgáznak 6 millió, a GDF Sueznek 10 millió, az Émásznak 4 millió, az Elműnek pedig 7,5 millió forintot kell jogerősen bírságként befizetnie. Az Elmű esetében az elsőfokú határozatnál félmillió forinttal alacsonyabb az összeg. Ez a lap szerint feltehetőleg annak tudható be, hogy a hatóság első fokon kifogásolta azt is, hogy a rezsicsökkentés mértékét részletező kocka háttérszíne a cég esetében nem a Magyar Közlönyben megjelent narancssárga.

Ám később ezt visszavonták, tekintve, hogy a rendeletben kétségtelenül nem adtak meg a színt pontosan meghatározó "színkódot". Az Elmű-Émász bírósági pert indít, mert sokallja a bírság összegét. Úgy vélik, mindent megtettek a gyors átállás érdekében, és az előírás szerinti számlaadatokat már februárban minden fogyasztójuk megismerhette, ha akkor még nem is pontosan az előírás szerinti elrendezésben. A GDF Suez nem indít pert, a Főgáztól pedig a lap nem kapott információt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.