brusszel


Száznegyven milliárdos támogatás a hazai start-upoknak

Figyelő Online
2014.03.19  12:23   
mail
nyomtatás
A startup cégek fejlődését a tervek szerint 140 milliárd forinttal segíti a kormány a jövőben az uniós forrásokból, az összeg nagyobb részét, 110 milliárd forintot különböző pénzügyi eszközök révén juttat majd el hozzájuk - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy szerdai budapesti szakmai konferencián.
Cséfalvay Zoltán a Venture Capital Summit című konferencián kiemelte: Magyarországon a kockázati tőkebefektetések aránya világviszonylatban is magas, Európában GDP-arányosan az első helyen áll az ország ezen a területen, és az egész világon is ott van az első tízben.

Hangsúlyozta: a kockázati tőkebefektetések 2010 óta bővülnek a Jeremi programoknak köszönhetően, már 130 milliárd forint van ilyen alapokban, de ennek a kétharmadát még nem helyezték ki.

Cséfalvay Zoltán szerint a kormány célja az, hogy 2020-ra Magyarország Kelet-Közép-Európa startup központjává váljék.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.