brusszel


Szabad a szervátültetés a HIV-fertőzöttek között

Figyelő Online
2013.11.22  09:19   
mail
nyomtatás
A HIV-fertőzöttek közötti szervátültetés lehetőségéről írt alá törvényt csütörtökön Barack Obama.
Az amerikai elnöki aláírással életbe lépett törvény felhatalmazza a tudósokat annak kutatására, hogy miként valósítható meg az AIDS-t okozó vírus által fertőzött emberek közötti szervátültetés.

A HIV-fertőzöttek szerveinek átültetése évtizedeken keresztül tilos volt, sőt törvénytelennek számított még a tanulmányozása is annak, vajon az ilyen esetekben végzett szervátültetés biztonságos és hatásos lehet-e. Az amerikai elnök ezt a korábbi szabályozást elavultnak nevezte. Barack Obama az aláíráskor hangsúlyozta, hogy a HIV-vírussal fertőzött emberek közötti sikeres szervátültetés egyre inkább lehetőséggé válik. A törvény megszünteti a kutatási tilalmat és elvezethet az életmentő szervátültetéshez a HIV-fertőzöttek számára - mutatott rá az elnök, aki ezzel összefüggésben biztonságos szervátültetési folyamatról beszélt. Obama utalt arra, hogy a törvényt a kongresszus mindkét házában korábban mindkét párt támogatta. Úgy vélekedett, hogy a jogszabály fontos lépés a helyes irányba. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a HIV-vírussal fertőzött emberekről való gondoskodás javítása rendkívül fontos az AIDS-járvány elleni harcban.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.