brusszel


Szabványirtó Sólyom

Figyelő Online - Váczi István
2013.08.02  16:40   
mail
nyomtatás
Befektetőinkkel bizalmi a kapcsolat, egy kézfogás a biztosíték - nyilatkozta lapunknak 4 év alatt legalább 4 milliárd eurós befektetést tervezőa Sólyom Hungarian Airways ügyvezetője.
- A nyár utáni időszak nem igazán kedvező a légitársaságok számára az eredményesség szempontjából. Nem probléma, hogy ilyenkor indulnak?

- Rögtön az elején azt szeretném önnek elmondani, hogy vannak dolgok a légiközlekedési iparágban is, amelyek sztenderd, beidegződött vélemények. Ez tipikusan az, hogy abban az időszakban nem lehet nyereséget csinálni. Lehet csinálni nyereséget, nem ezen múlik. Jó kereskedelmi stratégiával és jó úti célokkal kell megjelenni, ugyanis, mivel a Föld bolygó olyan, mindig van valahol tél, és mindig van valahol nyár. Ha megfelelően van az útvonalhálózat megválasztva, akkor mindig van utas, aki valahova el akar utazni.

- Mondta, hogy a Malévéhez képest kisebb lesz a költségszintjük. És ha a Wizz Airhez viszonyítunk?

- Ne haragudjon, de nem érdekel a Wizz Air. A Wizz Airhez nem hasonlítom magunkat. Eddig sem tettem, ezután sem teszem. Sok sikert nekik, csinálják a dolgukat, nem vagyunk konkurensei a Wizz Airnek, semmilyen szinten.

- Jól értettem, hogy a külföldi befektetők még nem jelentek meg a cégben, majd csak valamikor a jövőben?

- Nézze, mit tekintünk befektetőnek és mi a befektetés? Ezt szerintem két nagyon fontos körülmény határozza meg. Az egyik a tulajdonrész, adott esetben, a másik a finanszírozás. A mi befektetőink minket már finanszíroznak, a lízinget nem tudtuk volna aláírni, ha ez nem így lenne. A másik a tulajdon. Valaki vagy azt csinálja, hogy beszáll egy cégbe, tulajdonrészért cserébe forrást biztosít. Vagy finanszíroz, és az után kamatot számít föl. Jelen pillanatban nekünk nagyon rugalmas a befektetőnkkel a kapcsolatunk, eddig ő finanszírozott minket anélkül, hogy tulajdonhoz jutott volna. A jövőben megnézzük, mivel járunk jobban. Adott esetben tulajdonhányadhoz juttatjuk, és akkor nem kell visszafizetni azokat a forrásokat, amit addig biztosított, vagy inkább azt mondjuk, hogy visszafizetjük kamatostul a hitelt. Ez a két opció.

- Milyen biztosítékot kért pénzéért a finanszírozó?

- Kezet ráztam a befektetővel.

Az interjú további részét a Figyelő hetilap augusztus 1-jei, idei 31. számában olvashatja.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200